Oldal kiválasztása

Szövegelős szerda: Dobtam egy 3-ast!

Történt egyszer, nem is olyan régen, legalábbis nem a régmúltban, amikor kezembe vettem egy helyi nyomdaipari terméket (szándékosan nem újságot írtam), és nem egészen két perc múlva megcéloztam vele a szemetest. Előtte azért galacsinná gyűrtem – nem komótosan -, kicsivel korábban átlapoztam, azt megelőzően pedig bizalommal telve nyúltam utána a pultra. Akkor még nem sejtettem, hogy az, amit benne találok, mélységesen elszomorít.

Magyartalanul megfogalmazott mondatok, helyesírási hibák, rosszul tagolt szövegek – első látásra is szembeötlő volt a minőség. Hogyhogy nincs egy szerkesztőségben egy írástudó ember, aki átnézné nyomtatás előtt a szövegeket? – szólt a költői kérdés.

Amikor én kisgyerek voltam, nagy becsben tartották az írógépet. Azt a masinát, szerkezetet, amellyel nyomtatott szöveget lehetett előállítani. Nem hallatszott minden lakásból a billentyűk kopogása, mint manapság, hiszen csak kevesen birtokolták. Tiszteltük a nyomdai termékeket: az újságot, a könyvet, a magazint, a folyóiratot, mert nagy szó volt azokban megjelenni. Ma, amikor bármely időpontban, bárhol elő tudunk állítani nyomtatott szöveget bármekkora példányban, valahogy elveszett a szöveg iránti tisztelet. Elég sorkizártra rendezni, címmel ellátni, bekezdésekre tagolni és úgy látszik, hogy az egy igényesen megszerkesztett, értékes tartalmat hordozó textus. A hangsúly az „úgy látszik”-on van. Csak ha beleolvas az ember, látja meg, hogy nem minden a külcsín.

A galacsinná gyűrt újsággal, azt hiszem, sikerült életem első 3 pontosát megdobnom – a szemetesbe.