Oldal kiválasztása

Szövegelős szerda: Korrektúrázni csak korrektül!

Mondjuk, először azt írtam a címbe, hogy korrekten, de felcsaptam A magyar helyesírás szabályai 12. kiadását és megnéztem, hogy ezt a szót hogyan jegyzi (364. oldal). Ekkor láttam, hogy a korrektül forma is helyes és megtetszett. Magam biztosan a „korrekt módon” változatot használnám, de nem baj, ha néha elhagyjuk a komfortzónánkat.

Tulajdonképpen nem is erről akarok írni, hanem mint egy korábbi bejegyzésem folytatásaként még a korrektor munkájáról. A „Kérek egy korrektort!” című szösszenetben ugyan szó esett arról, hogy a helyesírási, nyelvhelyességi mellett a tipográfiai hibákat is kijavítja a közlésre szánt szövegben, azonban utóbbi kevesebb figyelmet kapott. Márpedig igen fontos e terület is, hiszen egy kiadvány, könyv kézbe vételekor ez hamarabb szembeötlik, mint maga a szöveg.

Erre egy, a napokban elkészült könyv kapcsán jöttem rá. A kiadvány egy cég működésének 35. évfordulójára született meg, mérnökök megrendelésére. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert a munka során több alkalommal visszaköszönt a mérnöki precizitás mind a szöveget, mind a képes tartalmat tekintve. Ahogy haladtunk előre a tördelésben, előfordult, hogy az eredeti elképzeléshez képest új fejezetet kellett nyitnunk, a tartalmat diagramokkal (és nem diagramm!!), ábrákkal egészítettük ki, amelyek szintén egy-egy fejezetet képeztek, így a címüket is annak megfelelően kellett kialakítani. De ez elsőre nem mindig sikerült.

Nos, a precíz mérnöki szemek sem szúrták ki, hogy a fejezetcímeket egységesíteni kell betűméret, betűtípus, szín és megjelenés (ebben az esetben pl. csupa nagybetűt használtunk) szerint, hogy a közcímek alkalmazása szintén egységes kell, hogy legyen. Például egy, a tördelő által elfelejtett, bekezdést lezáró jelölés hiánya teljesen átrendezheti az oldalt, ám egy sasszemű korrektornak ezt látnia kell. Mint ahogy azt is, ha elcsúszik (vagy a margón kívülre csúszik) egy képaláírás, a felsorolásoknál az egymás alatt lévő szövegrészek nem egy vonalban kezdődnek, az oldalak átrendezése után nem javították a tartalomjegyzéket, a szövegben használt azonos kifejezések különféleképpen szerepelnek (KONTAKT vagy Kontakt), mint ahogy a számok is (pl. 3.000 vagy 3 000), helyes-e az oldalszámozás, esetleg hibás-e az élőfej, megvan-e a hasábegyensúly. Én még a kolofont (vagy impresszumot, azaz a könyvvel, a kiadvánnyal kapcsolatos legfontosabb technikai jellegű információkat tartalmazó részt) is mindig átolvasom, részint azért, mert abban is szerepelhet elütés, szövegbeli hiba, másrészt az elrendezést is megnézem, mert előfordult már, hogy zavaróan nagy betűkkel szerkesztette meg a tördelő.

Ugye, mennyi mindenre kell figyelni ahhoz, hogy egy könyv, egy kiadvány rendezett képet adjon? Csak akkor vesszük észre, hogy hanyag munkát végeztek a szerkesztők, ha nincs meg az összkép harmóniája. Sokszor nem is tudjuk, hogy mi a zavaró, hiszen egy nem szakértő szem nem látja meg a hibákat, mégis érzi, hogy valami nincs rendben. Nos, most már érthető, hogy mennyivel lesz jobb egy kiadvány, ha nem spóroljuk meg a korrektor munkáját?

Szövegelős szerda: Írj könyvet!

Kreatív írás, jobb agyféltekés írás, írj könyvet és add ki fillérekből… ez csak néhány cím, téma, amellyel könyvírásra buzdítanak bennünket a módszer kidolgozói. Igen, könyvíró tanfolyamokon (akár online) sajátíthatjuk el a szófaragás gyakorlatát, van, aki már egész rendszert felépített erre és az oktatói jogot értékesíti. Nincs is ezzel semmi baj, egészen addig, amíg nem olvassa az ember e módszerek megalkotóinak munkáit. Többedszer futok bele abba, hogy félkész munkát végeznek a „guruk”, mert ugyan elkészül a mű, tehát megírják a sokszor tényleg jól használható ötleteiket, a gondolatmeneteiket, és ezzel befejezettnek is tekintik „a könyvet”.

Pedig ez csupán az alap. Ilyenkor egy magára valamit is adó könyvíró megnézeti egy külső személlyel a könyvet, legalább a nyelvhelyességet, a helyesírást rendbe teteti. Ha még ennél is igényesebb, a szöveg szerkezetét is átbeszéli a szerkesztővel. Igen, ez idő, ez pénz, és az is igaz, hogy nem lehet holnap kitenni a netre vagy nyomdába küldeni a könyvet. DE.

Mi a célunk a könyv kiadásával? Szerintem az, hogy a benne közölt gondolatokat átadjuk az olvasónak. Hogy az megértse azt, amit mondani szeretnénk. Ehhez pedig olyan szöveget kell kreálnunk, aminek olvasása nem okoz nehézséget, nem tereli el a figyelmet a lényegről, a mondanivalóról. Most olvastam egy könyvet arról, hogyan váltsuk valóra álmainkat, ennyi vesszőhibával még nem találkoztam nyomtatott szövegben. Volt néhány helyesírási hiba is, de a ma oly divatos, gondolati tagolásra használt vesszőrengeteg éppenhogy nehezítette a megértést.

Antoine de Saint-Exupéry kiváló könyve, A kis herceg jut eszembe, amikor a török csillagász hiába adta elő a B 612. számú bolygó felfedezéséről szóló előadását a Csillagászok Nemzetközi Kongresszusán, senki nem hitt neki, mert nem volt hiteles a maga nemzeti öltözékében. Ám amikor néhány évvel később egy jó szabású frakkban megismételte előadását, már mindenki hitelt adott felfedezésének. Valahogy ez a könyvek szövegére is igaz: nem mindegy, hogy milyen ruhában kínáljuk a tartalmat ahhoz, hogy hitelessé váljon.

Szövegelős szerda: Kovászosuborka-krémleves

Furulyáznak a levelek, ez éven, trakta, robbanni fog a fertőzés – no és ami még igazán tetszett: kovászosuborka-krémleves. Ezeket a kifejezéseket egy ismert borász elektronikus naplójában – blogjában – olvastam. Múlt heti bejegyzésem nyomán gondolták úgy, hogy az igényesség egyik fokmérője a szövegek helyes mivolta.

A borász által elmesélt történetek, a mindennapok apró jelenetei, örömei, az erdőn-mezőn való barangolások, a fertőzés robbanása miatti aggódás, a tikkasztó hőségben dolgozó szőlős emberek iránti tisztelet, a múlt emlékfoszlányaiból előtűnő processziók és ringlispílek, a kisunoka „tudománya” – mind olyan képet hoz elő az olvasóban, amely által részese lesz az elmondottaknak. Olyan hangulatokat, érzéseket enged megszületni bennünk, amelyek azt sugallják: mindennek megvan a maga rendje, helye az életben. Beszippantottak az írások, remélem, hamarosan megszületik a belőlük összefűzött könyv, hogy másoknak is örömöt hozzon.

Számos eldöntendő kérdést kell feltenni egy-egy ilyen szöveg megszerelésekor. Az csak a feladat egyik része, hogy a helyesírás szempontjából rendben legyen a fogalmazás (pl. miként kell írni helyesen a kovászosuborka-krémlevest), de sokszor el kell tűnődni a szórenden, hogy úgy alakítsam-e át a mondatokat, ahogy azt a magyar nyelv megkívánná. Ugyanis szerintem meg kell hagyni az egyénre jellemző kifejezésmódot, mint ahogy a „kisunoka” szót sem írnám két szóba, pedig úgy lenne helyes, ám így még inkább érződik benne az emberpalánta iránt érzett szeretet. Azon már nem is kell gondolkodni, hogy a sokszor használt rövid mondatokat összekössem-e hosszú, több tagból álló összetett mondatokká, mert egy szőlősgazda, egy borász képéhez nekem jobban passzolnak a kopogós mondatok.

Folytathatnám, hogy mennyi szempontot kell figyelembe venni egy szöveg szerkesztésekor, de nem teszem. Mert nem is ez a fontos, hanem az, ha az író a javított fogalmazást olvasva észre sem veszi a változást, és azt mondja: de hiszen, ezt én írtam! Akkor Szövegszaki szája mosolyra húzódik.