Oldal kiválasztása

Szövegelős szerda: Az írásod téged minősít!

Azt hiszem, még nincs nagy baj. Vannak még igényes szövegírók, -olvasók. Meg is mondom, hogy mire alapozom ezt az állítást.

A minap az egyik Facebook-csoportban (Facebook nagy f-fel írandó, nem kicsivel!), amelyben számos szövegíró osztja meg tapasztalatait vagy teszi fel kérdéseit, egy fiatal „kolléga”, aki bevallottan még csak most kezdi ténykedését a szakmában, megjelentetett egy bejegyzést. Konkrétan egy szakmai kérdést fogalmazott meg a marketingszöveg-írással kapcsolatban – már nem emlékszem pontosan, hogy mit kérdezett, de nem is lényeges -, ez egyben bemutatkozás is volt a részéről. Égbekiáltó fogalmazási és helyesírási hibákkal. A csoport tagjai nem voltak restek hamar reagálni, és felhívták a figyelmét arra, hogy nem a legjobb reklám ilyen gyatra minőségű szöveggel megjelenni, még ha nem is „élesben” megy a dolog. Kisvártatva megérkezett a sértődött válasz: a kolléga az általa leadandó szöveget általában még véglegesíti egy arra alkalmas személlyel, de minden megnyilvánulásánál ne várják ezt el tőle, mivel úgyis egymás között vagyunk.

Nagyon tetszett egy érthetően, szabatosan, kioktatás nélkül megfogalmazott válasz, amelyben az írója kifejti: egy szövegíró nem engedheti meg magának, hogy rossz helyesírású, gyatra minőségű írást adjon ki a keze alól, hiszen ez őt minősíti. Ezek után miként forduljon hozzá bizalommal egy potenciális megrendelő, ha még arra sincs igénye, hogy a küldés gomb megnyomása előtt még egyszer átolvassa azt, amit írt? Persze, a fiú nem reagált, azóta sem láttam a csoportban.

Ez az „olvassuk át még egyszer küldés előtt” megfogalmazás mindannyiunkra érvényes. Igen, felgyorsult világunkban alig marad időnk valamire, rengeteg e-mailt (és nem emailt!) írunk, és már alig várjuk, hogy elküldjük, úgy, hogy nem futjuk át előtte a szöveget. Én is jártam már így, és bizony a címzettől érkezett válaszból kiderült, hogy megspóroltam a visszaolvasást, amit nem vett jó néven az illető. Az írás lendülete sokszor elsodor bennünket, kevésbé figyelünk az apró helyesírási jelekre, a szabályokra. Pedig a hitelességünket növeljük, megtiszteljük a címzettet, ha azt a plusz 1-2 percet rááldozzuk az írásmű átfutására. Amit most természetesen én is megteszek, mert tudom, hogy ilyenkor árgus szemmel keresitek a hibákat a szövegemben! ?

Szövegelős szerda: Neked könnyű

Neked könnyű, csak leülsz és megírod! Hú, de sokszor hallottam már ezt a mondatot. És igen, voltaképpen (jelentős részben) erről szól a szövegszakiság, ám azt azért nem merem bátran kijelenteni, hogy nekem is könnyű.

Mindenki tehetséges valamiben, amiért a többiek felnézhetnek rá. Valaki kitűnően párosítja az ízeket és színeket, mígnem finomabbnál finomabb ételek kerülnek ki a keze alól. Más gyönyörűen rajzol, megint más profi szinten masszírozza ki a testrészekből a fájdalmat. Nekem az írás, a szövegek világa jutott, a megfogalmazás, a helyesírás készsége. Ami az általános iskolában csillant meg először, amikor egy fogalmazásba beleszőtt kérdéseket nagyon megdicsérte Zsuzsa néni, a magyartanár. Az osztály előtt felolvasta a dolgozatot, hogy bemutassa, milyen változatosságot hozhatnak a szövegbe a jól elhelyezett kérdések. Akkor megtanultam, hogy nem baj, ha a többiektől eltérő módon gondolok dolgokat.

Szöveget írni könnyű. Csak egymás után le kell ütni a billentyűket, és ha megfelelően eltaláltuk a betűket, akkor egy értelmes szöveg kerekedik ki. Ráadásul gyorsabban is lehet írni, mint kézzel, pláne, ha birtokában vagyunk a tíz ujjas vakon gépelés tudományának. Ennyire egyszerű.

Szöveget írni nem is olyan könnyű. Ahhoz, hogy mondanivalónk legyen adott témában, tájékozódni kell. Egy megrendelt szöveg elkészítésénél a kutatómunka, az utánaolvasás, az elmélyedés sokkal több időt elvisz, mint maga az érdemi munka. Erre jól rímel a címben tett megállapítás: neked könnyű. Nem, nem könnyű beleásni magát az embernek hol a pénzügyi világba, hol a vállalkozók mindennapjaiba, a natúr ételek, a pudlik, a beton, a gépgyártás, az épületgépészet, a szakképzés és még ki tudja, hány témába, hogy csak a mostanában feldolgozott területeket említsem. Ha pedig már megvan az, hogy mit is írjunk, tehát a mondandó, akkor tényleg nem nagy ördöngösség billentyűzetet ragadni.

Talán az a legkönnyebb, ha az ember a saját gondolatait fogalmazza meg. Már hallom is, amint író ismerőseim felsóhajtanak, hogy hányszor kell kihúzni, átírni, átszerkeszteni egy-egy írás bekezdéseit. Van, amikor egész fejezet megy a kukába, pedig mennyit rágódik az alkotó az egyes szavakon, szókapcsolatokon, mondatokon! És mégis, amikor az összképet tekintjük, rájövünk, nincs is rá szükség. Egy tartalommarketinges képzésen, ahol az eladást támogató szövegek, tartalmak írásáról volt szó, az előadó – gyakorlott író – azt mondta, szinte mindig kihúzzák az első bekezdést, pedig azzal szenvednek a legtöbbet. Mégis, kellenek a bevezető ujjgyakorlatok, az a kezdeti néhány lépés, hogy rátérjenek a lényeg felé vezető útra.

Az írás nemcsak írásból áll, és annál sokkal tovább tart, mint bepötyögni egymás után a betűket. Komoly szellemi munka, ami tájékozottságot, összeszedettséget, szervezett gondolkodást, rendszerezést igényel. Egy jó szöveg a mennybe emel vagy a pokolba juttat. Egy jó szöveg rengeteg olvasót, vásárlót vonz, de ugyanennyit el is tántorít adott témától, terméktől. Ma már egyre többen értékelik, becsülik a jól fogalmazó, jól író szakembereket. Legyen szó újságcikkről, blogról, brosúráról, alkalmi kiadványról, könyvről, web- és weblap szövegről…

Szövegelős szerda: Írj könyvet!

Kreatív írás, jobb agyféltekés írás, írj könyvet és add ki fillérekből… ez csak néhány cím, téma, amellyel könyvírásra buzdítanak bennünket a módszer kidolgozói. Igen, könyvíró tanfolyamokon (akár online) sajátíthatjuk el a szófaragás gyakorlatát, van, aki már egész rendszert felépített erre és az oktatói jogot értékesíti. Nincs is ezzel semmi baj, egészen addig, amíg nem olvassa az ember e módszerek megalkotóinak munkáit. Többedszer futok bele abba, hogy félkész munkát végeznek a „guruk”, mert ugyan elkészül a mű, tehát megírják a sokszor tényleg jól használható ötleteiket, a gondolatmeneteiket, és ezzel befejezettnek is tekintik „a könyvet”.

Pedig ez csupán az alap. Ilyenkor egy magára valamit is adó könyvíró megnézeti egy külső személlyel a könyvet, legalább a nyelvhelyességet, a helyesírást rendbe teteti. Ha még ennél is igényesebb, a szöveg szerkezetét is átbeszéli a szerkesztővel. Igen, ez idő, ez pénz, és az is igaz, hogy nem lehet holnap kitenni a netre vagy nyomdába küldeni a könyvet. DE.

Mi a célunk a könyv kiadásával? Szerintem az, hogy a benne közölt gondolatokat átadjuk az olvasónak. Hogy az megértse azt, amit mondani szeretnénk. Ehhez pedig olyan szöveget kell kreálnunk, aminek olvasása nem okoz nehézséget, nem tereli el a figyelmet a lényegről, a mondanivalóról. Most olvastam egy könyvet arról, hogyan váltsuk valóra álmainkat, ennyi vesszőhibával még nem találkoztam nyomtatott szövegben. Volt néhány helyesírási hiba is, de a ma oly divatos, gondolati tagolásra használt vesszőrengeteg éppenhogy nehezítette a megértést.

Antoine de Saint-Exupéry kiváló könyve, A kis herceg jut eszembe, amikor a török csillagász hiába adta elő a B 612. számú bolygó felfedezéséről szóló előadását a Csillagászok Nemzetközi Kongresszusán, senki nem hitt neki, mert nem volt hiteles a maga nemzeti öltözékében. Ám amikor néhány évvel később egy jó szabású frakkban megismételte előadását, már mindenki hitelt adott felfedezésének. Valahogy ez a könyvek szövegére is igaz: nem mindegy, hogy milyen ruhában kínáljuk a tartalmat ahhoz, hogy hitelessé váljon.

Szövegelős szerda: Kovászosuborka-krémleves

Furulyáznak a levelek, ez éven, trakta, robbanni fog a fertőzés – no és ami még igazán tetszett: kovászosuborka-krémleves. Ezeket a kifejezéseket egy ismert borász elektronikus naplójában – blogjában – olvastam. Múlt heti bejegyzésem nyomán gondolták úgy, hogy az igényesség egyik fokmérője a szövegek helyes mivolta.

A borász által elmesélt történetek, a mindennapok apró jelenetei, örömei, az erdőn-mezőn való barangolások, a fertőzés robbanása miatti aggódás, a tikkasztó hőségben dolgozó szőlős emberek iránti tisztelet, a múlt emlékfoszlányaiból előtűnő processziók és ringlispílek, a kisunoka „tudománya” – mind olyan képet hoz elő az olvasóban, amely által részese lesz az elmondottaknak. Olyan hangulatokat, érzéseket enged megszületni bennünk, amelyek azt sugallják: mindennek megvan a maga rendje, helye az életben. Beszippantottak az írások, remélem, hamarosan megszületik a belőlük összefűzött könyv, hogy másoknak is örömöt hozzon.

Számos eldöntendő kérdést kell feltenni egy-egy ilyen szöveg megszerelésekor. Az csak a feladat egyik része, hogy a helyesírás szempontjából rendben legyen a fogalmazás (pl. miként kell írni helyesen a kovászosuborka-krémlevest), de sokszor el kell tűnődni a szórenden, hogy úgy alakítsam-e át a mondatokat, ahogy azt a magyar nyelv megkívánná. Ugyanis szerintem meg kell hagyni az egyénre jellemző kifejezésmódot, mint ahogy a „kisunoka” szót sem írnám két szóba, pedig úgy lenne helyes, ám így még inkább érződik benne az emberpalánta iránt érzett szeretet. Azon már nem is kell gondolkodni, hogy a sokszor használt rövid mondatokat összekössem-e hosszú, több tagból álló összetett mondatokká, mert egy szőlősgazda, egy borász képéhez nekem jobban passzolnak a kopogós mondatok.

Folytathatnám, hogy mennyi szempontot kell figyelembe venni egy szöveg szerkesztésekor, de nem teszem. Mert nem is ez a fontos, hanem az, ha az író a javított fogalmazást olvasva észre sem veszi a változást, és azt mondja: de hiszen, ezt én írtam! Akkor Szövegszaki szája mosolyra húzódik.

Szövegelős szerda: Az író ír

Nem mondod? – hallom a cím olvasása után megfogalmazott reakciót. De, igen, továbbra is azt állítom, hogy az író ír, legfeljebb most már odateszem: nem mindegy, hogy hogyan. A minap levelezésbe bocsátkoztam egy régi ismerősömmel, akinek hosszú ideje fenn vagyok a levelezőlistáján. Kapom is rendszeresen az általa megfogalmazott gondolatokat, amelyek rendre találóak, ha nem nekem, akkor tudom, hogy kinek küldhetem tovább. Egyik alkalommal a neve alatt feltűnt az „író” megjelölés, és tudom is, hogy már két könyvet jegyez. Felajánlottam neki, hogy legközelebb szívesen megszerelem a szövegét, hiszen a hírlevelében látom, hogy hol lehetne még jobbá tenni azt. Néhány levélváltást követően abban maradtunk, hogy ha szüksége lesz a szolgáltatásra, jelentkezik. Kis sértődést éreztem válaszában.

Pedig még a legnagyobb írók szövegét is gondozni kell! Amikor a PTE-n a kiadói szerkesztő szakot végeztem, éppen Polcz Alaine egyik könyvét kaptam feladatul. (Egyszer készítettem vele egy telefoninterjút, ami után kért, hogy látogassam meg, mert olyan jót beszélgettünk, hogy szerette volna folytatni. Sajnos, erre már nem kerülhetett sor, mert eltávozott. Máig sajnálom, hogy akkor nem ragadtam meg a lehetőséget.) Egy olyan szöveget, amelyet már kiadtak könyvben. Még azon a szövegen is kellett alakítani, mert ahogy tanárunk, Csordás Gábor mondta, minden szöveg minden alkalommal változik, akárhányszor hozzányúlnak. Hát még egy olyan, amit valaki először írt le! Akkor ugyanis, amikor valaki ír, elsősorban azzal van elfoglalva, hogy lejegyezze a gondolatait, hogy azokat a képeket, amelyek megjelennek a fejében, betűkké alakítsa. Ez legtöbbször egy flow-élmény, hagyja magát sodortatni a cselekménnyel, a szereplőkkel, a gondolatokkal és elsősorban ezzel van elfoglalva. A saját szemüvegén keresztül láttatja az eseményeket, a saját maga által felépített életfelfogás, rendszer szerint fogalmaz. Ő biztosan érti, miről van szó, de ahhoz kell egy külső személy, hogy kontrollként ott álljon: ő is érti a megfogalmazottakat. Sokszor egy rossz helyre tett vagy nem tett vessző állja gátját az értelmezésnek. Ezért a szerkesztő, korrektor nem kritikus, hanem épp, hogy segítő!

Ez azért is jutott eszembe, mert már egyre több helyen hirdetnek kreatív írás tanfolyamot, jobb agyféltekés írás tanfolyamot, és a vállalkozó mamikat-papikat is többször noszogatják arra, hogy írjanak könyvet, e-bookot. Írjanak, én is azt mondom, csupán ne engedjenek a színvonalból! Mert a hitelességhez ez is hozzátartozik.