Oldal kiválasztása

Szövegelős szerda: Korrektúrázni csak korrektül!

Mondjuk, először azt írtam a címbe, hogy korrekten, de felcsaptam A magyar helyesírás szabályai 12. kiadását és megnéztem, hogy ezt a szót hogyan jegyzi (364. oldal). Ekkor láttam, hogy a korrektül forma is helyes és megtetszett. Magam biztosan a „korrekt módon” változatot használnám, de nem baj, ha néha elhagyjuk a komfortzónánkat.

Tulajdonképpen nem is erről akarok írni, hanem mint egy korábbi bejegyzésem folytatásaként még a korrektor munkájáról. A „Kérek egy korrektort!” című szösszenetben ugyan szó esett arról, hogy a helyesírási, nyelvhelyességi mellett a tipográfiai hibákat is kijavítja a közlésre szánt szövegben, azonban utóbbi kevesebb figyelmet kapott. Márpedig igen fontos e terület is, hiszen egy kiadvány, könyv kézbe vételekor ez hamarabb szembeötlik, mint maga a szöveg.

Erre egy, a napokban elkészült könyv kapcsán jöttem rá. A kiadvány egy cég működésének 35. évfordulójára született meg, mérnökök megrendelésére. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert a munka során több alkalommal visszaköszönt a mérnöki precizitás mind a szöveget, mind a képes tartalmat tekintve. Ahogy haladtunk előre a tördelésben, előfordult, hogy az eredeti elképzeléshez képest új fejezetet kellett nyitnunk, a tartalmat diagramokkal (és nem diagramm!!), ábrákkal egészítettük ki, amelyek szintén egy-egy fejezetet képeztek, így a címüket is annak megfelelően kellett kialakítani. De ez elsőre nem mindig sikerült.

Nos, a precíz mérnöki szemek sem szúrták ki, hogy a fejezetcímeket egységesíteni kell betűméret, betűtípus, szín és megjelenés (ebben az esetben pl. csupa nagybetűt használtunk) szerint, hogy a közcímek alkalmazása szintén egységes kell, hogy legyen. Például egy, a tördelő által elfelejtett, bekezdést lezáró jelölés hiánya teljesen átrendezheti az oldalt, ám egy sasszemű korrektornak ezt látnia kell. Mint ahogy azt is, ha elcsúszik (vagy a margón kívülre csúszik) egy képaláírás, a felsorolásoknál az egymás alatt lévő szövegrészek nem egy vonalban kezdődnek, az oldalak átrendezése után nem javították a tartalomjegyzéket, a szövegben használt azonos kifejezések különféleképpen szerepelnek (KONTAKT vagy Kontakt), mint ahogy a számok is (pl. 3.000 vagy 3 000), helyes-e az oldalszámozás, esetleg hibás-e az élőfej, megvan-e a hasábegyensúly. Én még a kolofont (vagy impresszumot, azaz a könyvvel, a kiadvánnyal kapcsolatos legfontosabb technikai jellegű információkat tartalmazó részt) is mindig átolvasom, részint azért, mert abban is szerepelhet elütés, szövegbeli hiba, másrészt az elrendezést is megnézem, mert előfordult már, hogy zavaróan nagy betűkkel szerkesztette meg a tördelő.

Ugye, mennyi mindenre kell figyelni ahhoz, hogy egy könyv, egy kiadvány rendezett képet adjon? Csak akkor vesszük észre, hogy hanyag munkát végeztek a szerkesztők, ha nincs meg az összkép harmóniája. Sokszor nem is tudjuk, hogy mi a zavaró, hiszen egy nem szakértő szem nem látja meg a hibákat, mégis érzi, hogy valami nincs rendben. Nos, most már érthető, hogy mennyivel lesz jobb egy kiadvány, ha nem spóroljuk meg a korrektor munkáját?

Szövegelős szerda: Kérek egy korrektort!

Ha nő vagy, aki olvasod ezt a bejegyzést, lehet, hogy elsőre az a kis bőrszínű, rúzshoz hasonlító rudacska jut eszedbe, amely az arc hibáit tünteti el, ha bekened vele magad. Vagy titkárnőként gondolhatsz a fehér (ecsettel vagy rollként felvihető) festékre, amellyel az elütéseket húzhatod át a papíron, hogy ne látszódjon a helytelenség. Ám ha egy szöveg javításáról van szó, akkor bizony a korrektor egy szakembert jelent. Minden esetben azonban valamilyen hiba helyrehozása a cél.

A Wikipédia szerint „a korrektúra vagy korrektúraolvasás azt a munkafolyamatot jelöli, amelynek során a korrektor kijavítja a helyesírási, nyelvhelyességi és tipográfiai hibákat a közlésre szánt nyomtatott vagy elektronikus szövegben.” A modern elektronikus enciklopédia is azt mondja, hogy „a kiadói és nyomdai munkák közül alighanem a leghálátlanabb feladat. Az olvasók és a kritikák általában csak akkor emlékeznek meg róluk, ha értelemzavaró elírások vagy helyesírási hibák maradtak a szövegben.” Bizony, bizony, pedig azokat a hibákat nem a korrektorok ejtik vagy követik el (és nem vétik!, ahogy azt sokan használják).

A korrektorok – amellett, hogy egy könyv, szöveg első betűjétől az utolsóig mindent elolvasnak – még az alig megbecsült hivatkozásokat, felhasznált irodalmat is végigböngészik -, és nem csak azt figyelik, hogy van-e vessző, esetleg betűköz a szavak között, hanem azt is, hogy tényleg úgy írják-e a hivatkozott nevét, valóban 3 t-vel szerepel-e az adott szó, ahogy annak lennie kell. Megnézik, hogy a címek azonos elrendezéssel szerepelnek-e, végigellenőrzik a tartalomjegyzéket, hogy az egyes címek az ott megjelölt oldalakon találhatók-e, az egész szöveg azonos betűtípussal és -nagysággal, bekezdéssel, sortávolsággal íródott-e, értelmes-e a mondat, avagy szócsere szükséges, van-e elütés, szóismétlés… és még számos szempont alapján olvassák a kéziratot. Egyet azonban én nem tudok korrektúrázás közben követni: miről is szól igazán a szöveg. Ha például egy irodalmi mű van a kezeim között, biztos, hogy a végén el kell olvasnom egyben ahhoz, hogy élvezni is tudjam.

A minap egy újság korrektúrázását végeztem, a megrendelő kinyomtatott példányt hozott, azon jelöltem be a hibákat. Nagyon régen csináltam ilyet, holott a számítógép gyakran megtréfálja az embert. Nem mindig azt látjuk ám a papíron, amit a képernyőn! Elcsúszhatnak a karakterek, a sorok, amit a monitor nem jelez. Vagy itt van a szövegszerkesztőbe beépített helyesírás-ellenőrző program. Nem mondom, hogy nem segít, de például piros aláhúzással jelölte az előző mondatban leírt „elcsúszhatnak” szót, holott ez így helyes. Nem hagyatkozhatunk teljes mértékben a technikára, szükség van arra a néhány évtizedes tapasztalatra is!

Annak ellenére, hogy nem magasztalják az égig ezt a munkát, én szeretek korrektúrázni. Öröm látni, ahogy helyükre kerülnek a betűk, a mondatok, a sorok, rendezetté válik a szöveg. Nő a helyesírás-, szinonima-tudásom, régen vagy ritkán használt magyar szavakkal találkozom, nem egyszer új alkotásúakkal is (mint például a szövegszaki), és a partnerek visszajelzéséből is azt szűröm le, hogy van értelme a munkámnak. Azt mondják, kevés a jó korrektor. Én ismerek egyet ?.