Oldal kiválasztása

Szövegelős szerda: Korrektúrázni csak korrektül!

Mondjuk, először azt írtam a címbe, hogy korrekten, de felcsaptam A magyar helyesírás szabályai 12. kiadását és megnéztem, hogy ezt a szót hogyan jegyzi (364. oldal). Ekkor láttam, hogy a korrektül forma is helyes és megtetszett. Magam biztosan a „korrekt módon” változatot használnám, de nem baj, ha néha elhagyjuk a komfortzónánkat.

Tulajdonképpen nem is erről akarok írni, hanem mint egy korábbi bejegyzésem folytatásaként még a korrektor munkájáról. A „Kérek egy korrektort!” című szösszenetben ugyan szó esett arról, hogy a helyesírási, nyelvhelyességi mellett a tipográfiai hibákat is kijavítja a közlésre szánt szövegben, azonban utóbbi kevesebb figyelmet kapott. Márpedig igen fontos e terület is, hiszen egy kiadvány, könyv kézbe vételekor ez hamarabb szembeötlik, mint maga a szöveg.

Erre egy, a napokban elkészült könyv kapcsán jöttem rá. A kiadvány egy cég működésének 35. évfordulójára született meg, mérnökök megrendelésére. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert a munka során több alkalommal visszaköszönt a mérnöki precizitás mind a szöveget, mind a képes tartalmat tekintve. Ahogy haladtunk előre a tördelésben, előfordult, hogy az eredeti elképzeléshez képest új fejezetet kellett nyitnunk, a tartalmat diagramokkal (és nem diagramm!!), ábrákkal egészítettük ki, amelyek szintén egy-egy fejezetet képeztek, így a címüket is annak megfelelően kellett kialakítani. De ez elsőre nem mindig sikerült.

Nos, a precíz mérnöki szemek sem szúrták ki, hogy a fejezetcímeket egységesíteni kell betűméret, betűtípus, szín és megjelenés (ebben az esetben pl. csupa nagybetűt használtunk) szerint, hogy a közcímek alkalmazása szintén egységes kell, hogy legyen. Például egy, a tördelő által elfelejtett, bekezdést lezáró jelölés hiánya teljesen átrendezheti az oldalt, ám egy sasszemű korrektornak ezt látnia kell. Mint ahogy azt is, ha elcsúszik (vagy a margón kívülre csúszik) egy képaláírás, a felsorolásoknál az egymás alatt lévő szövegrészek nem egy vonalban kezdődnek, az oldalak átrendezése után nem javították a tartalomjegyzéket, a szövegben használt azonos kifejezések különféleképpen szerepelnek (KONTAKT vagy Kontakt), mint ahogy a számok is (pl. 3.000 vagy 3 000), helyes-e az oldalszámozás, esetleg hibás-e az élőfej, megvan-e a hasábegyensúly. Én még a kolofont (vagy impresszumot, azaz a könyvvel, a kiadvánnyal kapcsolatos legfontosabb technikai jellegű információkat tartalmazó részt) is mindig átolvasom, részint azért, mert abban is szerepelhet elütés, szövegbeli hiba, másrészt az elrendezést is megnézem, mert előfordult már, hogy zavaróan nagy betűkkel szerkesztette meg a tördelő.

Ugye, mennyi mindenre kell figyelni ahhoz, hogy egy könyv, egy kiadvány rendezett képet adjon? Csak akkor vesszük észre, hogy hanyag munkát végeztek a szerkesztők, ha nincs meg az összkép harmóniája. Sokszor nem is tudjuk, hogy mi a zavaró, hiszen egy nem szakértő szem nem látja meg a hibákat, mégis érzi, hogy valami nincs rendben. Nos, most már érthető, hogy mennyivel lesz jobb egy kiadvány, ha nem spóroljuk meg a korrektor munkáját?

Szövegelős szerda: Az író ír

Nem mondod? – hallom a cím olvasása után megfogalmazott reakciót. De, igen, továbbra is azt állítom, hogy az író ír, legfeljebb most már odateszem: nem mindegy, hogy hogyan. A minap levelezésbe bocsátkoztam egy régi ismerősömmel, akinek hosszú ideje fenn vagyok a levelezőlistáján. Kapom is rendszeresen az általa megfogalmazott gondolatokat, amelyek rendre találóak, ha nem nekem, akkor tudom, hogy kinek küldhetem tovább. Egyik alkalommal a neve alatt feltűnt az „író” megjelölés, és tudom is, hogy már két könyvet jegyez. Felajánlottam neki, hogy legközelebb szívesen megszerelem a szövegét, hiszen a hírlevelében látom, hogy hol lehetne még jobbá tenni azt. Néhány levélváltást követően abban maradtunk, hogy ha szüksége lesz a szolgáltatásra, jelentkezik. Kis sértődést éreztem válaszában.

Pedig még a legnagyobb írók szövegét is gondozni kell! Amikor a PTE-n a kiadói szerkesztő szakot végeztem, éppen Polcz Alaine egyik könyvét kaptam feladatul. (Egyszer készítettem vele egy telefoninterjút, ami után kért, hogy látogassam meg, mert olyan jót beszélgettünk, hogy szerette volna folytatni. Sajnos, erre már nem kerülhetett sor, mert eltávozott. Máig sajnálom, hogy akkor nem ragadtam meg a lehetőséget.) Egy olyan szöveget, amelyet már kiadtak könyvben. Még azon a szövegen is kellett alakítani, mert ahogy tanárunk, Csordás Gábor mondta, minden szöveg minden alkalommal változik, akárhányszor hozzányúlnak. Hát még egy olyan, amit valaki először írt le! Akkor ugyanis, amikor valaki ír, elsősorban azzal van elfoglalva, hogy lejegyezze a gondolatait, hogy azokat a képeket, amelyek megjelennek a fejében, betűkké alakítsa. Ez legtöbbször egy flow-élmény, hagyja magát sodortatni a cselekménnyel, a szereplőkkel, a gondolatokkal és elsősorban ezzel van elfoglalva. A saját szemüvegén keresztül láttatja az eseményeket, a saját maga által felépített életfelfogás, rendszer szerint fogalmaz. Ő biztosan érti, miről van szó, de ahhoz kell egy külső személy, hogy kontrollként ott álljon: ő is érti a megfogalmazottakat. Sokszor egy rossz helyre tett vagy nem tett vessző állja gátját az értelmezésnek. Ezért a szerkesztő, korrektor nem kritikus, hanem épp, hogy segítő!

Ez azért is jutott eszembe, mert már egyre több helyen hirdetnek kreatív írás tanfolyamot, jobb agyféltekés írás tanfolyamot, és a vállalkozó mamikat-papikat is többször noszogatják arra, hogy írjanak könyvet, e-bookot. Írjanak, én is azt mondom, csupán ne engedjenek a színvonalból! Mert a hitelességhez ez is hozzátartozik.

Szövegelős szerda: De rossz neked, hogy csak a hibát látod!

– mondta nekem nemrégiben valaki. Egy tanfolyamon voltunk, ahol a hallgatói kézikönyvben észrevettem egy elírást. Az oktató jelezte is, hogy aki gikszert talál, szóljon, mert számára fontos, hogy a szöveg minél pontosabb legyen. Ennek nagyon megörültem, mert tanultam már olyan tananyagból, ahol az elgépelések, a rossz tagolások, a megfogalmazás pontatlansága nagyban hátráltatta a megértést. Sokszor azzal voltunk elfoglalva, hogy értelmezzünk egy-egy szót, mondatot, ezáltal lelassult a tanulás tempója és bosszankodtunk azon, hogy miért erre kell figyelnünk, miért nem a tartalomra.

Nem, nem rossz nekem, hogy meglátom a hibát a szövegben, mert azt gondolom, hogy ha kijavítjuk, az másnak segítség. Érthetőbb, értelmezhetőbb a szöveg, a figyelem nem terelődik el a lényegről. Igenis, egy írás komolyságát, hitelességét nagyban tükrözi a formája, hogy az alkotójának van-e igénye egy olyan szöveg létrehozására, amellyel megvalósul eredeti szándéka: információt közölni, átadni az olvasónak. Az olvasó ugyanis nem lát a gondolatainkba, ő csak a leírt szövegre hagyatkozhat. Ezért az író felelőssége, hogy olyan textust hozzon létre, amely a lehető legteljesebben kiszolgálja az olvasót.

Ja, és szinte minden írásban van hiba! Ami nem olyan nagy baj, a baj a sok hiba. Szerencsére már van, aki megszereli az szövegeket.  😀