Oldal kiválasztása

Szövegelős szerda: Tervezés – majd újra- és újratervezés

Nem tudom, ki hogyan viszonyul a kellemes női hanghoz, amikor a legnagyobb nyugalommal közli a GPS-ből: újratervezés – azaz át kell variálnia a korábban megtervezett útvonalat ahhoz, hogy megérkezzünk a célunkhoz. Egy kicsit kanyargósabb lesz az út, netán hosszabb ideig tart, lehet, még vissza is kell fordulnunk ahhoz, hogy rátaláljunk a helyes irányra, a lényeg mégis az, hogy odataláljunk, ahová indultunk. Valahogy így van ez egy könyv, egy kiadvány megvalósításakor is.

Amikor először beszélgetünk arról a megrendelővel, mondjuk egy cég vezetőjével, hogy mit tartalmazzon az őket, a tevékenységüket bemutató kiadvány, nagyjából meghatározzuk, hogy összesen hány oldal legyen a terjedelem. Majd végigbeszéljük a tartalmat, hogy milyen fejezetekre tagoljuk, melyik mennyire fajsúlyos, azaz hány oldalt ér meg. Ez alapján készítek egy előzetes tervet, általában egy táblázatot, amelyben minden oldal külön szerepel a lényegét meghatározó kifejezéssel (pl. köszöntő, térkép, fotógaléria). Van, amikor még láthatóbbá kell tenni a könyvet vagy újságot: ekkor vágok és hajtogatok, és egy ténylegesen lapozható kis füzetecskét készítek, ráírva az egyes oldalakra, hogy mit tervezünk oda.

Aztán amikor elkészül a kiadvány szövege, összegyűjtjük a fotókat, a táblázatokat, az adatokat, amelyekből grafikont kell rajzolni, egyáltalán a könyvbe kerülő dokumentációt, akkor derül ki, hogy az egyes témákra eredetileg tervezett 4-6 oldal kevés, netalán éppen sok, mert nem tudjuk megtölteni tartalommal. Ekkor történik az első újratervezés. A második ideje akkor jön el, amikor betördeltük a könyvet, és látjuk azt, amit word-ben és jpg-ben nem: egy-egy szövegrésznek inkább máshol lenne a helye, cseréljük fel néhány fejezet sorrendjét, kevés vagy rossz minőségűek a képek. Ide kellene még valami, sajnos, az a szöveg már nem készül el időre, azt cseréljük ki azzal és amazzal, de így nem osztható 4-gyel az oldalszám… Mint látható, a második tervezés, azaz az újratervezés egy hosszabb folyamat.

Mégis ez így van rendjén. Az első terv mindenképpen szükséges ahhoz, hogy elinduljunk, hogy valamihez tartsuk magunkat. Én általában írok egy határidős táblázatot is, hogy lássuk: az egyes feladatokkal mikor kell elkészülni ahhoz, hogy a kitűzött napon nyomdába mehessen az anyag. Aztán ahogy haladunk előre az időben, úgy változnak ezek a dátumok is, de valahogy a végére mindig összerendeződik minden. Mint ahogy most is, amikor egy cég 35 éves évfordulójára készítettünk egy emlékkönyvet.

Szövegelős szerda: Korrektúrázni csak korrektül!

Mondjuk, először azt írtam a címbe, hogy korrekten, de felcsaptam A magyar helyesírás szabályai 12. kiadását és megnéztem, hogy ezt a szót hogyan jegyzi (364. oldal). Ekkor láttam, hogy a korrektül forma is helyes és megtetszett. Magam biztosan a „korrekt módon” változatot használnám, de nem baj, ha néha elhagyjuk a komfortzónánkat.

Tulajdonképpen nem is erről akarok írni, hanem mint egy korábbi bejegyzésem folytatásaként még a korrektor munkájáról. A „Kérek egy korrektort!” című szösszenetben ugyan szó esett arról, hogy a helyesírási, nyelvhelyességi mellett a tipográfiai hibákat is kijavítja a közlésre szánt szövegben, azonban utóbbi kevesebb figyelmet kapott. Márpedig igen fontos e terület is, hiszen egy kiadvány, könyv kézbe vételekor ez hamarabb szembeötlik, mint maga a szöveg.

Erre egy, a napokban elkészült könyv kapcsán jöttem rá. A kiadvány egy cég működésének 35. évfordulójára született meg, mérnökök megrendelésére. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert a munka során több alkalommal visszaköszönt a mérnöki precizitás mind a szöveget, mind a képes tartalmat tekintve. Ahogy haladtunk előre a tördelésben, előfordult, hogy az eredeti elképzeléshez képest új fejezetet kellett nyitnunk, a tartalmat diagramokkal (és nem diagramm!!), ábrákkal egészítettük ki, amelyek szintén egy-egy fejezetet képeztek, így a címüket is annak megfelelően kellett kialakítani. De ez elsőre nem mindig sikerült.

Nos, a precíz mérnöki szemek sem szúrták ki, hogy a fejezetcímeket egységesíteni kell betűméret, betűtípus, szín és megjelenés (ebben az esetben pl. csupa nagybetűt használtunk) szerint, hogy a közcímek alkalmazása szintén egységes kell, hogy legyen. Például egy, a tördelő által elfelejtett, bekezdést lezáró jelölés hiánya teljesen átrendezheti az oldalt, ám egy sasszemű korrektornak ezt látnia kell. Mint ahogy azt is, ha elcsúszik (vagy a margón kívülre csúszik) egy képaláírás, a felsorolásoknál az egymás alatt lévő szövegrészek nem egy vonalban kezdődnek, az oldalak átrendezése után nem javították a tartalomjegyzéket, a szövegben használt azonos kifejezések különféleképpen szerepelnek (KONTAKT vagy Kontakt), mint ahogy a számok is (pl. 3.000 vagy 3 000), helyes-e az oldalszámozás, esetleg hibás-e az élőfej, megvan-e a hasábegyensúly. Én még a kolofont (vagy impresszumot, azaz a könyvvel, a kiadvánnyal kapcsolatos legfontosabb technikai jellegű információkat tartalmazó részt) is mindig átolvasom, részint azért, mert abban is szerepelhet elütés, szövegbeli hiba, másrészt az elrendezést is megnézem, mert előfordult már, hogy zavaróan nagy betűkkel szerkesztette meg a tördelő.

Ugye, mennyi mindenre kell figyelni ahhoz, hogy egy könyv, egy kiadvány rendezett képet adjon? Csak akkor vesszük észre, hogy hanyag munkát végeztek a szerkesztők, ha nincs meg az összkép harmóniája. Sokszor nem is tudjuk, hogy mi a zavaró, hiszen egy nem szakértő szem nem látja meg a hibákat, mégis érzi, hogy valami nincs rendben. Nos, most már érthető, hogy mennyivel lesz jobb egy kiadvány, ha nem spóroljuk meg a korrektor munkáját?

Szövegelős szerda: Neked könnyű

Neked könnyű, csak leülsz és megírod! Hú, de sokszor hallottam már ezt a mondatot. És igen, voltaképpen (jelentős részben) erről szól a szövegszakiság, ám azt azért nem merem bátran kijelenteni, hogy nekem is könnyű.

Mindenki tehetséges valamiben, amiért a többiek felnézhetnek rá. Valaki kitűnően párosítja az ízeket és színeket, mígnem finomabbnál finomabb ételek kerülnek ki a keze alól. Más gyönyörűen rajzol, megint más profi szinten masszírozza ki a testrészekből a fájdalmat. Nekem az írás, a szövegek világa jutott, a megfogalmazás, a helyesírás készsége. Ami az általános iskolában csillant meg először, amikor egy fogalmazásba beleszőtt kérdéseket nagyon megdicsérte Zsuzsa néni, a magyartanár. Az osztály előtt felolvasta a dolgozatot, hogy bemutassa, milyen változatosságot hozhatnak a szövegbe a jól elhelyezett kérdések. Akkor megtanultam, hogy nem baj, ha a többiektől eltérő módon gondolok dolgokat.

Szöveget írni könnyű. Csak egymás után le kell ütni a billentyűket, és ha megfelelően eltaláltuk a betűket, akkor egy értelmes szöveg kerekedik ki. Ráadásul gyorsabban is lehet írni, mint kézzel, pláne, ha birtokában vagyunk a tíz ujjas vakon gépelés tudományának. Ennyire egyszerű.

Szöveget írni nem is olyan könnyű. Ahhoz, hogy mondanivalónk legyen adott témában, tájékozódni kell. Egy megrendelt szöveg elkészítésénél a kutatómunka, az utánaolvasás, az elmélyedés sokkal több időt elvisz, mint maga az érdemi munka. Erre jól rímel a címben tett megállapítás: neked könnyű. Nem, nem könnyű beleásni magát az embernek hol a pénzügyi világba, hol a vállalkozók mindennapjaiba, a natúr ételek, a pudlik, a beton, a gépgyártás, az épületgépészet, a szakképzés és még ki tudja, hány témába, hogy csak a mostanában feldolgozott területeket említsem. Ha pedig már megvan az, hogy mit is írjunk, tehát a mondandó, akkor tényleg nem nagy ördöngösség billentyűzetet ragadni.

Talán az a legkönnyebb, ha az ember a saját gondolatait fogalmazza meg. Már hallom is, amint író ismerőseim felsóhajtanak, hogy hányszor kell kihúzni, átírni, átszerkeszteni egy-egy írás bekezdéseit. Van, amikor egész fejezet megy a kukába, pedig mennyit rágódik az alkotó az egyes szavakon, szókapcsolatokon, mondatokon! És mégis, amikor az összképet tekintjük, rájövünk, nincs is rá szükség. Egy tartalommarketinges képzésen, ahol az eladást támogató szövegek, tartalmak írásáról volt szó, az előadó – gyakorlott író – azt mondta, szinte mindig kihúzzák az első bekezdést, pedig azzal szenvednek a legtöbbet. Mégis, kellenek a bevezető ujjgyakorlatok, az a kezdeti néhány lépés, hogy rátérjenek a lényeg felé vezető útra.

Az írás nemcsak írásból áll, és annál sokkal tovább tart, mint bepötyögni egymás után a betűket. Komoly szellemi munka, ami tájékozottságot, összeszedettséget, szervezett gondolkodást, rendszerezést igényel. Egy jó szöveg a mennybe emel vagy a pokolba juttat. Egy jó szöveg rengeteg olvasót, vásárlót vonz, de ugyanennyit el is tántorít adott témától, terméktől. Ma már egyre többen értékelik, becsülik a jól fogalmazó, jól író szakembereket. Legyen szó újságcikkről, blogról, brosúráról, alkalmi kiadványról, könyvről, web- és weblap szövegről…

Szövegelős szerda: Blogból könyvet?

Igen! Nagyon jó ötlet! De miért is kellene egy blogból könyvet szerkeszteni, amikor minden ott van a honlapon? A válasz egyszerű: azért, mert teljesen más sül ki belőle, és talán egy könyv valahogy jobban fennmarad, mint egy-egy különálló szöveg.

Ott vannak például a virágok: rózsa, liliom, tulipán, frézia, liziantusz. Egyenként is mind szép, más-más hangulatot hoznak abba a térbe, ahol pompáznak. Ám ha csokorba rendezzük őket, egészen más összhatást érünk el velük. Az egyes virágszálak hatnak egymásra, nem mindegy, hogy melyik fajtát és melyik színt helyezzük a másik mellé, mekkora mennyiséget használunk fel a bokréta elkészítéséhez. Ha sok a liliom, agyonnyomja a fréziát, és az illatát sem hagyja érvényesülni. Ám ha tulipánból teszünk többet a virágkötegbe, akkor elveszik mellettük a liziantusz szépsége. Valahogy így van ez a blogból könyv esetében is.

Nemrégiben egy kedves ismerősöm blogkönyvét szerkesztettem. Több éve írja a bejegyzéseket különböző témakörökben, így volt miből válogatni. Először is végigolvastam, végignéztem több tucat anyagot. Jegyzeteltem, szelektáltam, csoportosítottam, majd a fő témákat létrehozva besoroltam alájuk a kiválasztott bejegyzéseket. Volt olyan írás, ami ott, adott helyen megállta a helyét, akkor, amikor íródott, aktuális volt, ám egy gyűjteményes műben már nem lett volna létjogosultsága. A legtöbbjük azonban időtálló gondolatokat tartalmazott és egy logikai sorba felfűzve támogatta a szövegben előtte és utána álló bejegyzéseket. Aztán jött az egyeztetés a bloggerrel, létrehoztunk újabb fő témát, egy új fejezetet, ami korábban nem is szerepelt a blogban, mégis kiegészítette a könyvet, átvariáltuk a fejezetek sorrendjét… Nem részletezem az egyes munkafázisokat, a lényeg, hogy az egész több lett, mint a részek összessége. Az külön öröm, hogy nagyon élveztem a munkát, rengeteget tanultam a szöveg olvasása közben.

Ma rengetegen írnak blogot. Szeretjük, várjuk, érdeklődéssel olvassuk az újabb és újabb témákat és bejegyzéseket. Elgondolkodunk, mosolygunk rajtuk, megfogadjuk a tanácsot, felkiáltunk, hogy: „de jó ötlet!” és elkészítjük, továbbgondoljuk a témát. De az a kérdés foglalkoztat, hogy miként, hol marad fenn az a sok tudás, tapasztalat, amely a blogokban leíródik? Igen, talán egy blogból készült könyvben.

Szövegelős szerda: Könyvbe írni szabad!

Szerintem nem tudta Horváth Imre, hogy: könyvbe írni tilos! Azt tanultuk valamikor az iskolában a tanító nénitől, hogy nem írunk a könyvbe, legfeljebb a tankönyvbe, oda is csak ceruzával. Ezzel szemben Horváth Imre nem átallott tollat ragadni és ákombákom betűkkel belekanyarintani a kötet elejébe: Horváth Imre tulajdona, 1965. A minap vásároltam a megkopott, sárga lapos, puha fedelű 3 kötetes regényt (Olcsó Könyvtár) egy antikváriumban. A kedvelt ifjúsági regényt évtizednél is hosszabb idő óta nem adta ki egy könyvkiadó sem, ezért már csak a régi könyvek boltjában lehet beszerezni.

Szóval egy helyen sikerült találnom belőle egy példányt, és amint kinyitottam, szembeköszönt Horváth Imre. Talán ha közelebbről megnézem, felfedezhetem, hogy nem is tintával, hanem tintaceruzával jegyezte be becses nevét a 3. oldalra. Szeretem, hogy valaki így hagyja ott a nyomát. Talán valakinek kölcsönadta tulajdonosa, azért írta bele a nevét, vagy azért, mert fontos volt számára, netán büszke volt könyvére. Hány megírt kötetet őrzünk polcainkon! A családtagoktól kapott kedves sorokat, a szerelmünk által megfogalmazott édes szavakat, a jutalomként adott elismerő gondolatokat tartalmazó könyvek mellett ott sorakoznak a dedikált példányok egy-egy tartalmas beszélgetés, energiával feltöltő találkozás emlékeként. Elég felnyitnunk a fedelet, máris feltör a valaha volt kellemes érzés.

Néhány éve belelapozhattam egy általam igen tisztelt ismerősöm könyvtárában található könyvekbe. Nemhogy tollal berajzolt aláhúzások, de odaírt megjegyzések, post-itek is tarkították az egyes oldalakat. Na, jó, nem szépirodalmi, hanem szakmai könyvekről volt szó, mégis szinte felujjongtam. Mert mire is való a könyv, ha nem arra, hogy a tartalmát megértsük, és a mindennapjainkban használjuk. Ezért ma már én is bátran használom a könyveket, így sokkal gyorsabban megtalálom azt az információt, segítséget, amit keresek.

Hol van ehhez képest Horváth Imre? És ki tudja, hátha egyszer az én könyveimet is majd fellapozza valaki, aki belőlük értesül arról, hogy léteztem. Igaz, a nevemet nem szoktam beleírni egyikbe sem.

(Sajnos nem tudom mellékelni az említett könyvet, éppen átfazonírozáson van a könyvkötőnél.)