Oldal kiválasztása

Szövegelős szerda: Keltsd fel magadban az érdeklődést!

Néhány éve egy rendezvényen történt. Egy fiatal riporternő egy tévéstábbal a háta mögött meg szerette volna interjúvolni a konferencia egyik előadóját. Odadugta a mikrofont az interjúalany szájához, majd a következő kérdést tette fel: Most milyen rendezvényen vagyunk és miről lesz szó az előadásában? Mire a riportalany kimérten annyit válaszolt: Kedves, most menjen vissza a szerkesztőjéhez és kérdezze meg, hogy hová küldte el önöket. És valóban: ha a riporternőben nem ébredt fel az érdeklődés az iránt, ahol van, amiről szó esik a konferencián, akkor hogyan tud érdekes, hiteles, tartalmas tudósítást, interjút, riportot készíteni?

Véleményem szerint ez a fajta hozzáállás nemcsak az újságírókra vonatkozik, hanem mindenkire, aki közölni, információt átadni, közvetíteni, egyáltalán tartalmas munkát szeretne végezni. Érdemes megkeresnünk azt a pontot, azt az aspektust, amiért a magunk számára érdekes lehet az adott feladat, ezáltal könnyebben, gyorsabban el is végezzük a munkát. Mindannyiunk életében vannak „MUSZ”-os (a rádióban így hívtuk az ún. „muszáj”-anyagokat) feladatok, amikhez nem igazán fűlik a fogunk. Pakolgatjuk ide-oda, mindig csak egyre lejjebb kerül a feladatlistán, ezzel párhuzamosan növekszik bennünk a „nem jó” érzés, esetleg a lelkiismeret-furdalás, közben az agyunk egy elrejtett zugában tudjuk, hogy egyszer azért meg kell csinálni. Mígnem eljön a nap, amikor halaszthatatlanná válik a dolog, nekiduráljuk magunkat, és csak a végére járunk. De végül mi döntötte el, hogy teljesítjük a feladatot? Mivel győztük meg magunkat?

Én fel szoktam tenni magamnak a kérdést: miért lehet érdekes számomra a feladat. Ha nem az egész, csupán csak egy része tetszik (vagy ahhoz értek, az megy könnyen), akkor abból indulok ki és haladok a többi rejtett terület felé. Állandó kérdezésben coacholom magam: miként tudnám a már bevált megoldási sémát átvinni a többi feladatra, területre. Hátha nem kell mindent az alapoktól kezdenem. Ahogy haladok előre, úgy válik egyre izgalmasabbá, érdekesebbé a munka. Megengedem magamnak, hogy ne szeressem, ettől valahogy könnyebbé válik elfogadnom, hogy csinálni kell. Sokszor mosolyogtam magamon egy-egy ilyen munka befejeztével, hogy mennyi energiát elpocsékoltam, hány napomat tettem saját magam számára nehezebbé, csak mert hagytam, hogy az érzelmeim irányítsanak. Megbeszéltem magammal a „nem”-eket, holott az „igen”-eket ugyanúgy erősíthettem volna magamban.

Nemrégiben egy olyan képzésen vettem részt, ahol az előadó szinte unottan beszélt arról, amivel nap mint nap foglalkozik, tehát a munkájáról, amiből vállalkozóként a jövedelme származik. A padokban a potenciális ügyfelei ültek, mégsem érződött a lelkesedése, ezért nem is volt meggyőző. Szerintem igenis meglátszik egy elvégzett munkán, a teljesítményen, hogy az milyen hozzáállással készült – ezért is tartom fontosnak, hogy felkeltsük magunkban az érdeklődést.

(fotó: Freddy Marschall)

Szövegelős szerda: Írj könyvet!

Kreatív írás, jobb agyféltekés írás, írj könyvet és add ki fillérekből… ez csak néhány cím, téma, amellyel könyvírásra buzdítanak bennünket a módszer kidolgozói. Igen, könyvíró tanfolyamokon (akár online) sajátíthatjuk el a szófaragás gyakorlatát, van, aki már egész rendszert felépített erre és az oktatói jogot értékesíti. Nincs is ezzel semmi baj, egészen addig, amíg nem olvassa az ember e módszerek megalkotóinak munkáit. Többedszer futok bele abba, hogy félkész munkát végeznek a „guruk”, mert ugyan elkészül a mű, tehát megírják a sokszor tényleg jól használható ötleteiket, a gondolatmeneteiket, és ezzel befejezettnek is tekintik „a könyvet”.

Pedig ez csupán az alap. Ilyenkor egy magára valamit is adó könyvíró megnézeti egy külső személlyel a könyvet, legalább a nyelvhelyességet, a helyesírást rendbe teteti. Ha még ennél is igényesebb, a szöveg szerkezetét is átbeszéli a szerkesztővel. Igen, ez idő, ez pénz, és az is igaz, hogy nem lehet holnap kitenni a netre vagy nyomdába küldeni a könyvet. DE.

Mi a célunk a könyv kiadásával? Szerintem az, hogy a benne közölt gondolatokat átadjuk az olvasónak. Hogy az megértse azt, amit mondani szeretnénk. Ehhez pedig olyan szöveget kell kreálnunk, aminek olvasása nem okoz nehézséget, nem tereli el a figyelmet a lényegről, a mondanivalóról. Most olvastam egy könyvet arról, hogyan váltsuk valóra álmainkat, ennyi vesszőhibával még nem találkoztam nyomtatott szövegben. Volt néhány helyesírási hiba is, de a ma oly divatos, gondolati tagolásra használt vesszőrengeteg éppenhogy nehezítette a megértést.

Antoine de Saint-Exupéry kiváló könyve, A kis herceg jut eszembe, amikor a török csillagász hiába adta elő a B 612. számú bolygó felfedezéséről szóló előadását a Csillagászok Nemzetközi Kongresszusán, senki nem hitt neki, mert nem volt hiteles a maga nemzeti öltözékében. Ám amikor néhány évvel később egy jó szabású frakkban megismételte előadását, már mindenki hitelt adott felfedezésének. Valahogy ez a könyvek szövegére is igaz: nem mindegy, hogy milyen ruhában kínáljuk a tartalmat ahhoz, hogy hitelessé váljon.