Oldal kiválasztása

Szövegelős szerda: Az írásod téged minősít!

Azt hiszem, még nincs nagy baj. Vannak még igényes szövegírók, -olvasók. Meg is mondom, hogy mire alapozom ezt az állítást.

A minap az egyik Facebook-csoportban (Facebook nagy f-fel írandó, nem kicsivel!), amelyben számos szövegíró osztja meg tapasztalatait vagy teszi fel kérdéseit, egy fiatal „kolléga”, aki bevallottan még csak most kezdi ténykedését a szakmában, megjelentetett egy bejegyzést. Konkrétan egy szakmai kérdést fogalmazott meg a marketingszöveg-írással kapcsolatban – már nem emlékszem pontosan, hogy mit kérdezett, de nem is lényeges -, ez egyben bemutatkozás is volt a részéről. Égbekiáltó fogalmazási és helyesírási hibákkal. A csoport tagjai nem voltak restek hamar reagálni, és felhívták a figyelmét arra, hogy nem a legjobb reklám ilyen gyatra minőségű szöveggel megjelenni, még ha nem is „élesben” megy a dolog. Kisvártatva megérkezett a sértődött válasz: a kolléga az általa leadandó szöveget általában még véglegesíti egy arra alkalmas személlyel, de minden megnyilvánulásánál ne várják ezt el tőle, mivel úgyis egymás között vagyunk.

Nagyon tetszett egy érthetően, szabatosan, kioktatás nélkül megfogalmazott válasz, amelyben az írója kifejti: egy szövegíró nem engedheti meg magának, hogy rossz helyesírású, gyatra minőségű írást adjon ki a keze alól, hiszen ez őt minősíti. Ezek után miként forduljon hozzá bizalommal egy potenciális megrendelő, ha még arra sincs igénye, hogy a küldés gomb megnyomása előtt még egyszer átolvassa azt, amit írt? Persze, a fiú nem reagált, azóta sem láttam a csoportban.

Ez az „olvassuk át még egyszer küldés előtt” megfogalmazás mindannyiunkra érvényes. Igen, felgyorsult világunkban alig marad időnk valamire, rengeteg e-mailt (és nem emailt!) írunk, és már alig várjuk, hogy elküldjük, úgy, hogy nem futjuk át előtte a szöveget. Én is jártam már így, és bizony a címzettől érkezett válaszból kiderült, hogy megspóroltam a visszaolvasást, amit nem vett jó néven az illető. Az írás lendülete sokszor elsodor bennünket, kevésbé figyelünk az apró helyesírási jelekre, a szabályokra. Pedig a hitelességünket növeljük, megtiszteljük a címzettet, ha azt a plusz 1-2 percet rááldozzuk az írásmű átfutására. Amit most természetesen én is megteszek, mert tudom, hogy ilyenkor árgus szemmel keresitek a hibákat a szövegemben! ?

Szövegelős szerda: Kérek egy korrektort!

Ha nő vagy, aki olvasod ezt a bejegyzést, lehet, hogy elsőre az a kis bőrszínű, rúzshoz hasonlító rudacska jut eszedbe, amely az arc hibáit tünteti el, ha bekened vele magad. Vagy titkárnőként gondolhatsz a fehér (ecsettel vagy rollként felvihető) festékre, amellyel az elütéseket húzhatod át a papíron, hogy ne látszódjon a helytelenség. Ám ha egy szöveg javításáról van szó, akkor bizony a korrektor egy szakembert jelent. Minden esetben azonban valamilyen hiba helyrehozása a cél.

A Wikipédia szerint „a korrektúra vagy korrektúraolvasás azt a munkafolyamatot jelöli, amelynek során a korrektor kijavítja a helyesírási, nyelvhelyességi és tipográfiai hibákat a közlésre szánt nyomtatott vagy elektronikus szövegben.” A modern elektronikus enciklopédia is azt mondja, hogy „a kiadói és nyomdai munkák közül alighanem a leghálátlanabb feladat. Az olvasók és a kritikák általában csak akkor emlékeznek meg róluk, ha értelemzavaró elírások vagy helyesírási hibák maradtak a szövegben.” Bizony, bizony, pedig azokat a hibákat nem a korrektorok ejtik vagy követik el (és nem vétik!, ahogy azt sokan használják).

A korrektorok – amellett, hogy egy könyv, szöveg első betűjétől az utolsóig mindent elolvasnak – még az alig megbecsült hivatkozásokat, felhasznált irodalmat is végigböngészik -, és nem csak azt figyelik, hogy van-e vessző, esetleg betűköz a szavak között, hanem azt is, hogy tényleg úgy írják-e a hivatkozott nevét, valóban 3 t-vel szerepel-e az adott szó, ahogy annak lennie kell. Megnézik, hogy a címek azonos elrendezéssel szerepelnek-e, végigellenőrzik a tartalomjegyzéket, hogy az egyes címek az ott megjelölt oldalakon találhatók-e, az egész szöveg azonos betűtípussal és -nagysággal, bekezdéssel, sortávolsággal íródott-e, értelmes-e a mondat, avagy szócsere szükséges, van-e elütés, szóismétlés… és még számos szempont alapján olvassák a kéziratot. Egyet azonban én nem tudok korrektúrázás közben követni: miről is szól igazán a szöveg. Ha például egy irodalmi mű van a kezeim között, biztos, hogy a végén el kell olvasnom egyben ahhoz, hogy élvezni is tudjam.

A minap egy újság korrektúrázását végeztem, a megrendelő kinyomtatott példányt hozott, azon jelöltem be a hibákat. Nagyon régen csináltam ilyet, holott a számítógép gyakran megtréfálja az embert. Nem mindig azt látjuk ám a papíron, amit a képernyőn! Elcsúszhatnak a karakterek, a sorok, amit a monitor nem jelez. Vagy itt van a szövegszerkesztőbe beépített helyesírás-ellenőrző program. Nem mondom, hogy nem segít, de például piros aláhúzással jelölte az előző mondatban leírt „elcsúszhatnak” szót, holott ez így helyes. Nem hagyatkozhatunk teljes mértékben a technikára, szükség van arra a néhány évtizedes tapasztalatra is!

Annak ellenére, hogy nem magasztalják az égig ezt a munkát, én szeretek korrektúrázni. Öröm látni, ahogy helyükre kerülnek a betűk, a mondatok, a sorok, rendezetté válik a szöveg. Nő a helyesírás-, szinonima-tudásom, régen vagy ritkán használt magyar szavakkal találkozom, nem egyszer új alkotásúakkal is (mint például a szövegszaki), és a partnerek visszajelzéséből is azt szűröm le, hogy van értelme a munkámnak. Azt mondják, kevés a jó korrektor. Én ismerek egyet ?.

Szövegelős szerda: Szia, Richard Gere!

Akár így is kezdhetném a levelet, amit a legendás színésznek írnék, és biztosan tennék vesszőt a „szia” után. Ugyanis a köszönéssel megszólítjuk az utána nevén nevezett személyt, tehát kéretik kitenni az írásjelet! Ez ma nagyon-nagyon gyakori probléma a levelezésekben.

A másik, amire e gyorstalpaló bejegyzésben felhívnám a figyelmet a „küldd” helyes használata. Sokszor kérnek tőlünk levélben szívességet ismerőseink, netán a főnökünk: küldd el nekem a …-t. Egy d-vel írva. Már hallom is, hogy: „de jó neked, csak ennyi a problémád!”, igen kérem, szépen kérem, tessék helyesen használni a felszólító módot: küldd el legyen a küld el helyett. Előre is köszönöm.  🙂

Visszatérve a megszólításhoz: én nagyon szeretem használni ezt a formát:
Kedves Richard Gere,
a minap láttam egy filmjét…

Tehát, ha a megszólítás után vesszőt teszünk, akkor kisbetűvel folytatódik a mondat. Ha felkiáltójelet teszünk a megszólítás végére, akkor – mivel új mondat kezdődik – természetesen nagybetűvel kezdjük a következő gondolatot.
Ezek apró dolgok, mégis rendezetté teszik közlésünket.

Jut eszembe, ezer éve nem kaptam kézzel írott levelet. Pedig mennyi kedvesség van ebben a gesztusban! Igen, minden bizonnyal kézzel írt levelet küldenék fent nevezett személynek.

Szövegelős szerda: Dobtam egy 3-ast!

Történt egyszer, nem is olyan régen, legalábbis nem a régmúltban, amikor kezembe vettem egy helyi nyomdaipari terméket (szándékosan nem újságot írtam), és nem egészen két perc múlva megcéloztam vele a szemetest. Előtte azért galacsinná gyűrtem – nem komótosan -, kicsivel korábban átlapoztam, azt megelőzően pedig bizalommal telve nyúltam utána a pultra. Akkor még nem sejtettem, hogy az, amit benne találok, mélységesen elszomorít.

Magyartalanul megfogalmazott mondatok, helyesírási hibák, rosszul tagolt szövegek – első látásra is szembeötlő volt a minőség. Hogyhogy nincs egy szerkesztőségben egy írástudó ember, aki átnézné nyomtatás előtt a szövegeket? – szólt a költői kérdés.

Amikor én kisgyerek voltam, nagy becsben tartották az írógépet. Azt a masinát, szerkezetet, amellyel nyomtatott szöveget lehetett előállítani. Nem hallatszott minden lakásból a billentyűk kopogása, mint manapság, hiszen csak kevesen birtokolták. Tiszteltük a nyomdai termékeket: az újságot, a könyvet, a magazint, a folyóiratot, mert nagy szó volt azokban megjelenni. Ma, amikor bármely időpontban, bárhol elő tudunk állítani nyomtatott szöveget bármekkora példányban, valahogy elveszett a szöveg iránti tisztelet. Elég sorkizártra rendezni, címmel ellátni, bekezdésekre tagolni és úgy látszik, hogy az egy igényesen megszerkesztett, értékes tartalmat hordozó textus. A hangsúly az „úgy látszik”-on van. Csak ha beleolvas az ember, látja meg, hogy nem minden a külcsín.

A galacsinná gyűrt újsággal, azt hiszem, sikerült életem első 3 pontosát megdobnom – a szemetesbe.

Szövegelős szerda: Adatálás, avagy az elterelő hadművelet

Ahogy megjelent a kivetítőn a szó: adatálás, rögtön elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit is jelenthet. Azt hittem, valami szakkifejezést jelöl, amiről eddig még nem hallottam, és valami olyasmi tartalmat tulajdonítottam neki, ami adatokkal való tevékenységet, adattárolást jelent.

Mindez a Magyar Vállalkozónők múlt heti konferenciáján történt, ahol több női vállalkozó előadását kísérhettük figyelemmel ppt- vagy prezi-diasor kíséretében. Sajnos, a kivetített oldalakon számos elírás, helyesírási hiba szerepelt, ami nem csak az én „szakavatott” szememet bántotta. A fent említett adatálás szó egyébként egy gépelési hiba miatt vette fel ezt a formáját, adaptálás lett volna a helyes kifejezés, amit rögtön megértettem volna. Ehelyett elég sokáig elvonta a figyelmemet az egyébként roppant tartalmas és tanulságos előadásról. Azt éreztem, nem volt túl sok ideje az előadónak a diasorozat összeállítására és ez azért is bántott, mert olyan vállalkozást vezet, amelyben jelentős szerepet kapnak a helyes magyar szövegek. Sajnos, ez a tény a hitelességre is rányomta a bélyegét.