Oldal kiválasztása

Szövegelős szerda: Korrektúrázni csak korrektül!

Mondjuk, először azt írtam a címbe, hogy korrekten, de felcsaptam A magyar helyesírás szabályai 12. kiadását és megnéztem, hogy ezt a szót hogyan jegyzi (364. oldal). Ekkor láttam, hogy a korrektül forma is helyes és megtetszett. Magam biztosan a „korrekt módon” változatot használnám, de nem baj, ha néha elhagyjuk a komfortzónánkat.

Tulajdonképpen nem is erről akarok írni, hanem mint egy korábbi bejegyzésem folytatásaként még a korrektor munkájáról. A „Kérek egy korrektort!” című szösszenetben ugyan szó esett arról, hogy a helyesírási, nyelvhelyességi mellett a tipográfiai hibákat is kijavítja a közlésre szánt szövegben, azonban utóbbi kevesebb figyelmet kapott. Márpedig igen fontos e terület is, hiszen egy kiadvány, könyv kézbe vételekor ez hamarabb szembeötlik, mint maga a szöveg.

Erre egy, a napokban elkészült könyv kapcsán jöttem rá. A kiadvány egy cég működésének 35. évfordulójára született meg, mérnökök megrendelésére. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert a munka során több alkalommal visszaköszönt a mérnöki precizitás mind a szöveget, mind a képes tartalmat tekintve. Ahogy haladtunk előre a tördelésben, előfordult, hogy az eredeti elképzeléshez képest új fejezetet kellett nyitnunk, a tartalmat diagramokkal (és nem diagramm!!), ábrákkal egészítettük ki, amelyek szintén egy-egy fejezetet képeztek, így a címüket is annak megfelelően kellett kialakítani. De ez elsőre nem mindig sikerült.

Nos, a precíz mérnöki szemek sem szúrták ki, hogy a fejezetcímeket egységesíteni kell betűméret, betűtípus, szín és megjelenés (ebben az esetben pl. csupa nagybetűt használtunk) szerint, hogy a közcímek alkalmazása szintén egységes kell, hogy legyen. Például egy, a tördelő által elfelejtett, bekezdést lezáró jelölés hiánya teljesen átrendezheti az oldalt, ám egy sasszemű korrektornak ezt látnia kell. Mint ahogy azt is, ha elcsúszik (vagy a margón kívülre csúszik) egy képaláírás, a felsorolásoknál az egymás alatt lévő szövegrészek nem egy vonalban kezdődnek, az oldalak átrendezése után nem javították a tartalomjegyzéket, a szövegben használt azonos kifejezések különféleképpen szerepelnek (KONTAKT vagy Kontakt), mint ahogy a számok is (pl. 3.000 vagy 3 000), helyes-e az oldalszámozás, esetleg hibás-e az élőfej, megvan-e a hasábegyensúly. Én még a kolofont (vagy impresszumot, azaz a könyvvel, a kiadvánnyal kapcsolatos legfontosabb technikai jellegű információkat tartalmazó részt) is mindig átolvasom, részint azért, mert abban is szerepelhet elütés, szövegbeli hiba, másrészt az elrendezést is megnézem, mert előfordult már, hogy zavaróan nagy betűkkel szerkesztette meg a tördelő.

Ugye, mennyi mindenre kell figyelni ahhoz, hogy egy könyv, egy kiadvány rendezett képet adjon? Csak akkor vesszük észre, hogy hanyag munkát végeztek a szerkesztők, ha nincs meg az összkép harmóniája. Sokszor nem is tudjuk, hogy mi a zavaró, hiszen egy nem szakértő szem nem látja meg a hibákat, mégis érzi, hogy valami nincs rendben. Nos, most már érthető, hogy mennyivel lesz jobb egy kiadvány, ha nem spóroljuk meg a korrektor munkáját?

Szövegelős szerda: Az írás, az más!

Egyszer megpróbáltam szóról szóra leírni azt, amit egy interjú alkalmával mondott a beszélgetőpartnerem. Eléggé érthetetlen szöveg született belőle. Nem az öö-zéssel (de jó, sehol sem találtam meg a korrekt helyesírását ennek a kifejezésnek! Lehet, hogy „őzés”-nek írják?) van gond, hiszen az egy az egyben kihagyható a cikk írásakor, inkább a két szituációban eltérő gondolatfűzéssel és a gondolkodási sebességgel.

Beszéd közben ugyanis az ember hajlamos az „elágazásokra”, azaz, ha hirtelen eszébe jut valami az éppen kimondott szóról, mondatról, akkor azt rögtön bele is fűzi a mondandójába, holott lehet, hogy nem tartozik szorosan a tárgyhoz. Írás közben ez kevésbé fordul elő. Ott strukturáltabbak vagyunk, a gondolatainkat adott téma irányába tudjuk terelni. Aztán ott van az a helyzet, amikor gyorsabban gondolkodunk, mint beszélünk. Ezért vagy átugrunk vagy ki sem mondunk olyan gondolatokat, amelyeknek pedig kulcsszerepük lenne a megértésben.

Én nem úgy értettem, nem azt mondtam – újságírói pályafutásom alatt elhangzott néhányszor ez a mondat, ha a kész írásműben nem az a tartalom köszönt vissza, mint amit a nyilatkozó közölni szándékozott. De azzal is találkoztam – és egy kolléga is éppen ezt említette a közelmúltban -, amikor a jóváhagyásra visszaküldött cikkből mondatokat, sorokat húzott ki az illető, mert „azt csak neked mondtam, nem szeretném, ha nyilvánosságot kapna”. Holott semmiféle utalás nem volt arra, hogy a beszélgetésnek az a része magánjellegű. (Igaz, ez a beszélgetés oldottságát, a bizalom meglétét igazolja.)

Nem tudom, hogy mi a jobb az interjú, riport készítésekor: olyan önfeledt beszélgetést folytatni, amikor az interjúalany elfeledkezik magáról a helyzetről, tehát arról, hogy most ő interjút ad, vagy pedig az, amikor szinte izzadva keresi a legmegfelelőbb szavakat, hogy egész mondatokban, a leges-legprecízebben fogalmazza meg a mondandóját? Nálam többségben van az első eset, ennélfogva az én szenzoraimra van bízva, hogy mi maradhat és mi nem. Utóbbi helyzetben sokkal könnyebb a zsurnaliszta dolga, ám lehet, hogy éppen valami kis plusz hiányzik az elkészült írásműből.

Tehát, kérem szépen, ha valakit felkérnek egy interjúra, bármennyire is kedves, közvetlen a kérdező, minden esetben érdemes szem előtt tartani, hogy ez egy „hivatalos” beszélgetés. Legyünk ugyanolyan természetesek, mint máskor, beszéljünk úgy, használjuk azokat a kifejezéseket, amelyeket a mindennapokban, ám tudatosítsuk magunkban a helyzetet. Ez mindkét fél hasznára válik. (Aztán ha vége az interjúnak, jöhet a magánbeszélgetés is, ha úgy tartja kedvünk.)

 

Szövegelős szerda: Az írásod téged minősít!

Azt hiszem, még nincs nagy baj. Vannak még igényes szövegírók, -olvasók. Meg is mondom, hogy mire alapozom ezt az állítást.

A minap az egyik Facebook-csoportban (Facebook nagy f-fel írandó, nem kicsivel!), amelyben számos szövegíró osztja meg tapasztalatait vagy teszi fel kérdéseit, egy fiatal „kolléga”, aki bevallottan még csak most kezdi ténykedését a szakmában, megjelentetett egy bejegyzést. Konkrétan egy szakmai kérdést fogalmazott meg a marketingszöveg-írással kapcsolatban – már nem emlékszem pontosan, hogy mit kérdezett, de nem is lényeges -, ez egyben bemutatkozás is volt a részéről. Égbekiáltó fogalmazási és helyesírási hibákkal. A csoport tagjai nem voltak restek hamar reagálni, és felhívták a figyelmét arra, hogy nem a legjobb reklám ilyen gyatra minőségű szöveggel megjelenni, még ha nem is „élesben” megy a dolog. Kisvártatva megérkezett a sértődött válasz: a kolléga az általa leadandó szöveget általában még véglegesíti egy arra alkalmas személlyel, de minden megnyilvánulásánál ne várják ezt el tőle, mivel úgyis egymás között vagyunk.

Nagyon tetszett egy érthetően, szabatosan, kioktatás nélkül megfogalmazott válasz, amelyben az írója kifejti: egy szövegíró nem engedheti meg magának, hogy rossz helyesírású, gyatra minőségű írást adjon ki a keze alól, hiszen ez őt minősíti. Ezek után miként forduljon hozzá bizalommal egy potenciális megrendelő, ha még arra sincs igénye, hogy a küldés gomb megnyomása előtt még egyszer átolvassa azt, amit írt? Persze, a fiú nem reagált, azóta sem láttam a csoportban.

Ez az „olvassuk át még egyszer küldés előtt” megfogalmazás mindannyiunkra érvényes. Igen, felgyorsult világunkban alig marad időnk valamire, rengeteg e-mailt (és nem emailt!) írunk, és már alig várjuk, hogy elküldjük, úgy, hogy nem futjuk át előtte a szöveget. Én is jártam már így, és bizony a címzettől érkezett válaszból kiderült, hogy megspóroltam a visszaolvasást, amit nem vett jó néven az illető. Az írás lendülete sokszor elsodor bennünket, kevésbé figyelünk az apró helyesírási jelekre, a szabályokra. Pedig a hitelességünket növeljük, megtiszteljük a címzettet, ha azt a plusz 1-2 percet rááldozzuk az írásmű átfutására. Amit most természetesen én is megteszek, mert tudom, hogy ilyenkor árgus szemmel keresitek a hibákat a szövegemben! 😊

Szövegelős szerda: Kérek egy korrektort!

Ha nő vagy, aki olvasod ezt a bejegyzést, lehet, hogy elsőre az a kis bőrszínű, rúzshoz hasonlító rudacska jut eszedbe, amely az arc hibáit tünteti el, ha bekened vele magad. Vagy titkárnőként gondolhatsz a fehér (ecsettel vagy rollként felvihető) festékre, amellyel az elütéseket húzhatod át a papíron, hogy ne látszódjon a helytelenség. Ám ha egy szöveg javításáról van szó, akkor bizony a korrektor egy szakembert jelent. Minden esetben azonban valamilyen hiba helyrehozása a cél.

A Wikipédia szerint „a korrektúra vagy korrektúraolvasás azt a munkafolyamatot jelöli, amelynek során a korrektor kijavítja a helyesírási, nyelvhelyességi és tipográfiai hibákat a közlésre szánt nyomtatott vagy elektronikus szövegben.” A modern elektronikus enciklopédia is azt mondja, hogy „a kiadói és nyomdai munkák közül alighanem a leghálátlanabb feladat. Az olvasók és a kritikák általában csak akkor emlékeznek meg róluk, ha értelemzavaró elírások vagy helyesírási hibák maradtak a szövegben.” Bizony, bizony, pedig azokat a hibákat nem a korrektorok ejtik vagy követik el (és nem vétik!, ahogy azt sokan használják).

A korrektorok – amellett, hogy egy könyv, szöveg első betűjétől az utolsóig mindent elolvasnak – még az alig megbecsült hivatkozásokat, felhasznált irodalmat is végigböngészik -, és nem csak azt figyelik, hogy van-e vessző, esetleg betűköz a szavak között, hanem azt is, hogy tényleg úgy írják-e a hivatkozott nevét, valóban 3 t-vel szerepel-e az adott szó, ahogy annak lennie kell. Megnézik, hogy a címek azonos elrendezéssel szerepelnek-e, végigellenőrzik a tartalomjegyzéket, hogy az egyes címek az ott megjelölt oldalakon találhatók-e, az egész szöveg azonos betűtípussal és -nagysággal, bekezdéssel, sortávolsággal íródott-e, értelmes-e a mondat, avagy szócsere szükséges, van-e elütés, szóismétlés… és még számos szempont alapján olvassák a kéziratot. Egyet azonban én nem tudok korrektúrázás közben követni: miről is szól igazán a szöveg. Ha például egy irodalmi mű van a kezeim között, biztos, hogy a végén el kell olvasnom egyben ahhoz, hogy élvezni is tudjam.

A minap egy újság korrektúrázását végeztem, a megrendelő kinyomtatott példányt hozott, azon jelöltem be a hibákat. Nagyon régen csináltam ilyet, holott a számítógép gyakran megtréfálja az embert. Nem mindig azt látjuk ám a papíron, amit a képernyőn! Elcsúszhatnak a karakterek, a sorok, amit a monitor nem jelez. Vagy itt van a szövegszerkesztőbe beépített helyesírás-ellenőrző program. Nem mondom, hogy nem segít, de például piros aláhúzással jelölte az előző mondatban leírt „elcsúszhatnak” szót, holott ez így helyes. Nem hagyatkozhatunk teljes mértékben a technikára, szükség van arra a néhány évtizedes tapasztalatra is!

Annak ellenére, hogy nem magasztalják az égig ezt a munkát, én szeretek korrektúrázni. Öröm látni, ahogy helyükre kerülnek a betűk, a mondatok, a sorok, rendezetté válik a szöveg. Nő a helyesírás-, szinonima-tudásom, régen vagy ritkán használt magyar szavakkal találkozom, nem egyszer új alkotásúakkal is (mint például a szövegszaki), és a partnerek visszajelzéséből is azt szűröm le, hogy van értelme a munkámnak. Azt mondják, kevés a jó korrektor. Én ismerek egyet 😉.

Szövegelős szerda: Neked könnyű

Neked könnyű, csak leülsz és megírod! Hú, de sokszor hallottam már ezt a mondatot. És igen, voltaképpen (jelentős részben) erről szól a szövegszakiság, ám azt azért nem merem bátran kijelenteni, hogy nekem is könnyű.

Mindenki tehetséges valamiben, amiért a többiek felnézhetnek rá. Valaki kitűnően párosítja az ízeket és színeket, mígnem finomabbnál finomabb ételek kerülnek ki a keze alól. Más gyönyörűen rajzol, megint más profi szinten masszírozza ki a testrészekből a fájdalmat. Nekem az írás, a szövegek világa jutott, a megfogalmazás, a helyesírás készsége. Ami az általános iskolában csillant meg először, amikor egy fogalmazásba beleszőtt kérdéseket nagyon megdicsérte Zsuzsa néni, a magyartanár. Az osztály előtt felolvasta a dolgozatot, hogy bemutassa, milyen változatosságot hozhatnak a szövegbe a jól elhelyezett kérdések. Akkor megtanultam, hogy nem baj, ha a többiektől eltérő módon gondolok dolgokat.

Szöveget írni könnyű. Csak egymás után le kell ütni a billentyűket, és ha megfelelően eltaláltuk a betűket, akkor egy értelmes szöveg kerekedik ki. Ráadásul gyorsabban is lehet írni, mint kézzel, pláne, ha birtokában vagyunk a tíz ujjas vakon gépelés tudományának. Ennyire egyszerű.

Szöveget írni nem is olyan könnyű. Ahhoz, hogy mondanivalónk legyen adott témában, tájékozódni kell. Egy megrendelt szöveg elkészítésénél a kutatómunka, az utánaolvasás, az elmélyedés sokkal több időt elvisz, mint maga az érdemi munka. Erre jól rímel a címben tett megállapítás: neked könnyű. Nem, nem könnyű beleásni magát az embernek hol a pénzügyi világba, hol a vállalkozók mindennapjaiba, a natúr ételek, a pudlik, a beton, a gépgyártás, az épületgépészet, a szakképzés és még ki tudja, hány témába, hogy csak a mostanában feldolgozott területeket említsem. Ha pedig már megvan az, hogy mit is írjunk, tehát a mondandó, akkor tényleg nem nagy ördöngösség billentyűzetet ragadni.

Talán az a legkönnyebb, ha az ember a saját gondolatait fogalmazza meg. Már hallom is, amint író ismerőseim felsóhajtanak, hogy hányszor kell kihúzni, átírni, átszerkeszteni egy-egy írás bekezdéseit. Van, amikor egész fejezet megy a kukába, pedig mennyit rágódik az alkotó az egyes szavakon, szókapcsolatokon, mondatokon! És mégis, amikor az összképet tekintjük, rájövünk, nincs is rá szükség. Egy tartalommarketinges képzésen, ahol az eladást támogató szövegek, tartalmak írásáról volt szó, az előadó – gyakorlott író – azt mondta, szinte mindig kihúzzák az első bekezdést, pedig azzal szenvednek a legtöbbet. Mégis, kellenek a bevezető ujjgyakorlatok, az a kezdeti néhány lépés, hogy rátérjenek a lényeg felé vezető útra.

Az írás nemcsak írásból áll, és annál sokkal tovább tart, mint bepötyögni egymás után a betűket. Komoly szellemi munka, ami tájékozottságot, összeszedettséget, szervezett gondolkodást, rendszerezést igényel. Egy jó szöveg a mennybe emel vagy a pokolba juttat. Egy jó szöveg rengeteg olvasót, vásárlót vonz, de ugyanennyit el is tántorít adott témától, terméktől. Ma már egyre többen értékelik, becsülik a jól fogalmazó, jól író szakembereket. Legyen szó újságcikkről, blogról, brosúráról, alkalmi kiadványról, könyvről, web- és weblap szövegről…