Oldal kiválasztása

Szövegelős szerda: Közlésvágy, mondd, merre jársz?

Az a baj, hogy a szöveget előállítók egy (jelentős) részében nincs meg a közlésvágy, és ez meglátszik az elkészült írásművön is – mondta a minap nekem egy jelentős hazai szaktekintélynek számító PR-szakember. Igazat adtam neki, mert magam is azt gondolom, hogy ha nem akarunk közölni, tudatni valamit másokkal, akkor inkább ne írjunk. Holott éppen ennek az ellenkezőjéről szólnak a tartalomgyártással, az online marketinggel foglalkozó szakemberek: írjunk, írjunk, írjunk, rendszeresen, szakmai anyagokat, hogy ezekből is lássák a hozzáértésünket, ezzel is növeljük a hitelességünket.

Tulajdonképpen nekik is igazuk van. Rengeteg cikk, bejegyzés, szakmai anyag ad ötleteket, hogy miből lehet generálni a bejegyzéseket: ügyfélvisszajelzés, személyes tapasztalat (mint ahogy ennek a bejegyzésnek is egy beszélgetés volt az elindítója), termékismertető, hasznos olvasnivaló ajánlása és még sorolhatnám. Írni KELL, posztolni KELL, mert itt az ideje, várják, fenn kell tartani a figyelmet, mert ha ma nem vagyok látható, holnapra elfelejtenek… Sokszor a mennyiség rovására megy a minőség, és ha már a csapból is mi folyunk, nem nagyobb-e az esélye annak, hogy továbbgörgetnek, letiltanak, átlapoznak, azaz éppen hogy nem olvasnak?

Itt az idő, valamit posztolni kell! – nagy úr a késztetés. Valamit összehoz az ember, azzal az attitűddel, hogy KELL, és nem azzal, hogy „szeretném veled tudatni”, „ez el kell mondanom, nehogy lemaradj róla”. És bizony a közlésvágy nélküli írások kicsit szürkék, kicsit unalmasak, laposak lesznek. Darabra megvannak ugyan, még információ is van bennük, de nem az igaziak. Persze, ki lehet pipálni őket a cheklisten, feladat letudva, de valami elveszett. Úgyhogy szerintem először keressük meg a közlésvágyat (valahol itt ólálkodik ám, csak szeret rejtőzködni), és úgy ragadjunk billentyűzetet. Sokkal könnyebben megy majd a munka! Tapasztaltam, hiszen ez a bejegyzés is így születhetett meg (12 és fél perc alatt). 😊

Szövegelős szerda: Keltsd fel magadban az érdeklődést!

Néhány éve egy rendezvényen történt. Egy fiatal riporternő egy tévéstábbal a háta mögött meg szerette volna interjúvolni a konferencia egyik előadóját. Odadugta a mikrofont az interjúalany szájához, majd a következő kérdést tette fel: Most milyen rendezvényen vagyunk és miről lesz szó az előadásában? Mire a riportalany kimérten annyit válaszolt: Kedves, most menjen vissza a szerkesztőjéhez és kérdezze meg, hogy hová küldte el önöket. És valóban: ha a riporternőben nem ébredt fel az érdeklődés az iránt, ahol van, amiről szó esik a konferencián, akkor hogyan tud érdekes, hiteles, tartalmas tudósítást, interjút, riportot készíteni?

Véleményem szerint ez a fajta hozzáállás nemcsak az újságírókra vonatkozik, hanem mindenkire, aki közölni, információt átadni, közvetíteni, egyáltalán tartalmas munkát szeretne végezni. Érdemes megkeresnünk azt a pontot, azt az aspektust, amiért a magunk számára érdekes lehet az adott feladat, ezáltal könnyebben, gyorsabban el is végezzük a munkát. Mindannyiunk életében vannak „MUSZ”-os (a rádióban így hívtuk az ún. „muszáj”-anyagokat) feladatok, amikhez nem igazán fűlik a fogunk. Pakolgatjuk ide-oda, mindig csak egyre lejjebb kerül a feladatlistán, ezzel párhuzamosan növekszik bennünk a „nem jó” érzés, esetleg a lelkiismeret-furdalás, közben az agyunk egy elrejtett zugában tudjuk, hogy egyszer azért meg kell csinálni. Mígnem eljön a nap, amikor halaszthatatlanná válik a dolog, nekiduráljuk magunkat, és csak a végére járunk. De végül mi döntötte el, hogy teljesítjük a feladatot? Mivel győztük meg magunkat?

Én fel szoktam tenni magamnak a kérdést: miért lehet érdekes számomra a feladat. Ha nem az egész, csupán csak egy része tetszik (vagy ahhoz értek, az megy könnyen), akkor abból indulok ki és haladok a többi rejtett terület felé. Állandó kérdezésben coacholom magam: miként tudnám a már bevált megoldási sémát átvinni a többi feladatra, területre. Hátha nem kell mindent az alapoktól kezdenem. Ahogy haladok előre, úgy válik egyre izgalmasabbá, érdekesebbé a munka. Megengedem magamnak, hogy ne szeressem, ettől valahogy könnyebbé válik elfogadnom, hogy csinálni kell. Sokszor mosolyogtam magamon egy-egy ilyen munka befejeztével, hogy mennyi energiát elpocsékoltam, hány napomat tettem saját magam számára nehezebbé, csak mert hagytam, hogy az érzelmeim irányítsanak. Megbeszéltem magammal a „nem”-eket, holott az „igen”-eket ugyanúgy erősíthettem volna magamban.

Nemrégiben egy olyan képzésen vettem részt, ahol az előadó szinte unottan beszélt arról, amivel nap mint nap foglalkozik, tehát a munkájáról, amiből vállalkozóként a jövedelme származik. A padokban a potenciális ügyfelei ültek, mégsem érződött a lelkesedése, ezért nem is volt meggyőző. Szerintem igenis meglátszik egy elvégzett munkán, a teljesítményen, hogy az milyen hozzáállással készült – ezért is tartom fontosnak, hogy felkeltsük magunkban az érdeklődést.

(fotó: Freddy Marschall)

Szövegelős szerda: Fogalmazz vevőnyelven!

Azaz a vevőid nyelvén, hogy értsék, miről beszélsz, hogy érezzék, hozzájuk szólsz. Többek között ezt is hallottam a minap egy, a vevőszerző reklámszövegek témában szervezett képzésen. Teljesen egyet értek az előadóval, Szilágyi Tímeával, hiszen hiába ecsetelem egy termék, egy szolgáltatás legkiválóbb tulajdonságait (pl. hogy egy porszívó 1500 W teljesítményre képes vagy speciális szórófejjel látták el), ha annak, akinek el szeretném adni, ezek az információk nem mondanak semmit. Ő azért akarja megvenni ezt a hiper-szuper háztartási kisgépet, mert a korábban használt porszívónál több port tüntet el, illetve a sarkokat is kitisztítja, de azzal tudom igazán meggyőzni a termék kiválóságáról, ha az előnyei helyett a hasznát ecsetelem: tulajdonosa bezsebelheti a vendégek elismerését, esetleg a nyűgmentes takarítás mellett több idő jut a családjára.

Légy ő – legalább is egy pillanatra

Érdemes tehát kicsit kilépni a saját szerepünkből és belehelyezkedni azéba, akinek írunk, mindegy, hogy eladásról, reklámozásról, kiadványról, vagy egy egyszerű levélről van szó. Mi a célunk? Átadni információkat, lehetőleg úgy és olyan formában, hogy az, akinek szánjuk az üzenetet, megértse, mit szerettünk volna közölni vele. Gyakran abba a hibába esünk, hogy önmagunkból indulunk ki. Úgy írunk, mintha saját magunk lennénk a megszólított. Ezért gondolkodjunk el azon, hogy kikből is áll a célközönségünk, mire vágyik, mi a problémája, mi érdekli, és csak azután fogalmazzuk meg a mondandókat az ő (nyelvi, kifejezésbeli) szintjén, azon a felületen, csatornán, amelyet használ.

Mit mond?

Ott van például a szóhasználat. Épp a minap hallottam egy beszélgetést, amelyben egy nem is olyan idős hölgy mesélte valakinek, hogy alig érti a gyerekei beszédét. Olyan kifejezéseket használnak és annyira nem formálják meg a hangokat, hogy úgy tűnik számára, mintha valami idegen nyelven hablatyolnának. (Lehet, a srácok nem is akarják, hogy az anyukájuk megértse, mit mondanak.) Tehát találjuk meg a megfelelő nyelvezetet a célcsoportunknak, és már közelebb kerültünk a sikerhez.

A csúcs 10 soros volt

Gyakori hiba, amikor a mondandónkat egy mondattá fűzzük össze, mert mindent egyszerre akarunk elmondani. Volt olyan kollégám, aki 8 soros mondatokban foglalta össze azt, amit tudatni szeretett volna a nagyérdeművel. Többször állt egy hír egy (8-10 sornyi hosszú) mondatból. Szerintem a fogalmazás csúcsa, amit művelt, ám egyáltalán nem célravezető, hiszen a 4. sor végére már el is felejtettük, hogy mi állt a mondat elején. Ugye, emlékszünk irodalmi tanulmányainkból arra is, hogy milyen súlya van a kétszavas, kopogós mondatoknak? Nos, a mindennapi kommunikációban talán valahol a kettő között kell keresni a megoldást.

 

Szövegelős szerda: Kis helye sírási továbképző

Megtelt a kis papírom, amit mindig magam mellett tartok, ha írok. A cetlire feljegyzem azokat a szavakat, amelyeknek hibás alakjával találkozom. Ahogy a grafológiában mondják, „egy jel nem jel”, azaz egy db betű írásából nem lehet az íróra vonatkozó következtetést levonni, úgy én sem vetem papírra azt a szót, amit egy alkalommal látok helytelenül a szövegben. Azok szerepelnek a listán, amelyekkel többször is összefutottam. Van olyan kifejezés, akivel már messziről integetünk egymásnak, ha néhány méterrel megközelítjük a másikat.

Itt van mindjárt a mellett – két db l-lel és két db t-vel. Így talán könnyű megjegyezni, hogy mind a kettőből kettő van. (És még az e-ből is. 😊)
Aztán a hirdetés – nem hírdetés!
Régen nem találkoztam a siserahad szóval, könnyen úgy írja le az ember: siserehad (ahogy egyébként ejtjük is), mégis siserahadnak írjuk.
Vígasztal helyett vigasztal a helyes forma.
Egyik kedvencem a mulasztja. Bár szerintem úgy lenne helyes, hogy a pirula elmúlasztja a fejfájást, nincs ilyen kifejezés, ebben az értelmében, no, meg abban is, ha valaki elmulasztja megnézni a tévéműsort: mulasztja. Ez az egy alakja van a helyesírási szabályzat szerint.
ÁFA-mentes helyett: áfamentes.
Egyenlőre – ha időhatározó: egyelőre nem szeretnék vásárolni, akkor EGYELŐRE! Nagyon sokszor hibásan használják a szövegben.
Árú – ha iparcikket jelöl, akkor áru, rövid u-val. Abban az esetben, ha valaminek az áráról van szó, pl. alacsony árú termék, akkor hosszú ú-val írjuk. És így is ejtjük.
Toppon van – ilyen nincs, topon van, és a női felsőt is topnak írjuk helyesen.
Heseget helyett hesseget.
Játszunk el – ha felszólító módban írjuk: játsszunk el (egy zenedarabot).
Dícsér – ugyanúgy, mint a hirdetés, rövid i-vel írandó. (A helyesírás-ellenőrző ki is javította nekem rögvest, ahogy leírtam a szót.) Tehát dicsér.
Muszály – NEM ly! Jegyezzük meg úgy, hogy ez nem uszály, tehát pont az ellentéte az írásmódja: muszáj.
Szerbusz – nem busz! Szervusz – latin eredetű köszönés, eredeti alakja: servus, jelentése: szolga.
Pánik szerűen helyett pánikszerűen. Szerintem ez adja magát.
Elfolytson – na, erre azért felszisszentem. Egy szövegben kétszer is így szerepelt. Pedig sokkal szebben néz ki, ha így írjuk: elfojtson.
És végül ne legyen lelkiismeretfurdalásunk. Nyugodtan írjuk így: lelkiismeret-furdalás. Könnyebben ki is olvassa mindenki, miről is van szó.

 

Szövegelős szerda: Blogot? Minek?

Írj blogot!
– biztatott mintegy TÍZ évvel ezelőtt az egyik ismerősöm, én pedig furcsán néztem rá, hogy ugyan miről írhatnék, és főleg, mi okból. Többször eljátszottam a gondolattal, hogy miről is lenne szó a saját blogomban, ültem a buszon, figyeltem ki az ablakon és fejben írtam. A mindennapi tapasztalatokról, a velem történtekről, az azokból levont konzekvenciákról. Aztán ahogy leszálltam a járműről, úgy hessegettem el még a gondolatát annak is, hogy blogírásba kezdjek. Ugyan kit érdekelhetnek az én bölcsességeim?

Aztán az élet rácáfolt erre a kérdésre. Az elmúlt években számos, az online marketinggel, szövegírással kapcsolatos képzésen, tanfolyamon, előadáson, konferencián vettem részt, és szinte mindenhol az egyik „csodafegyverként” beszéltek a blogról. Hogy még mindig nem ment ki a divatból, hogy az egyik legkiválóbb edukációs (Istenem, de sokat hallom ezt a szót mostanság! A jelentése: nevelés, én inkább azt mondanám ebben a tekintetben, hogy szakmai tartalom átadása, tanítás, informálás) lehetőség, ebből ismerik meg az emberfiát, hogy mit tud, milyen szemléletet képvisel.

És tényleg!
Ez egy olyan csatorna, platform, ahol megmutathatjuk magunkat: mivel foglalkozunk, azt hogyan csináljuk, mit tartunk fontosnak a tevékenységünk során, milyen plusz ismereteink vannak, melyek a sajátosságaink, az elveink, mit akarunk átadni, hogyan tudunk segíteni. Lehetőség van arra is, hogy tisztázzunk fogalmakat, reagáljunk történésekre, eseményekre, megmutassuk egy-egy jól sikerült munkánkat, esetleg azt, hogyan tanultunk a ballépéseinkből. Hogy ki és mi húzódik meg mondjuk a Szövegszaki mögött. Bizalmat építünk vele.

Na, de ki olvas bennünket? Kinek van erre ideje?
Visszakérdezek: ki tudja? Lehet, hogy először csak néhányan, akik tudomás szereznek arról, hogy blogot írsz. Majd jönnek azok, akiket érdekel a téma, esetleg valamilyen releváns szakmai tartalmat keresnek, és éppen feldobja adott szóra a kereső a te bejegyzésedet. Szerintem az is roppant hasznos, a magunk számára is, hogy egy-egy alkalommal átgondoljunk néhány témát, mert leírva mégiscsak más, mint elmondva, összeszedettebben fogalmazunk, más szerkezetben látjuk az egészet.

Az azonban biztos, hogy nem fogja mindenki elolvasni a blogunkat.
Ez nem is cél. Azokhoz jut majd el, akiket érint, akik valamilyen problémára keresnek megoldást. Vagy azokhoz, akik néhány perc alatt szeretnének informálódni, valami hasznosat olvasni. Azonban azzal is érdemes tisztában lenni, hogy nem tud mindenki blogot írni. Attól, hogy valaki a szakmája tudósa, még nem feltétlenül válik íróvá. De blogja így is lehet. Ha megíratja valakivel, aki ért hozzá.