Oldal kiválasztása

Szövegelős szerda: Hagyd az állandó nemet másra

Nem tudok szöveget írni. Nem tudok olyan jól írni, mint te. Majd azt mondom magamnak, hogy ne így csináljam, ha észreveszem, hogy így csinálom. Ezek olyan mondatok, amelyeket mostanában hallottam beszélgetőpartnereimtől. A közös bennük a „nem”, azaz a tagadás. Arra hívják fel saját maguk figyelmét, amit nem tudnak vagy nem olyan jól tudnak vagy másképp szeretnének csinálni. És mi történik? Az esetek nagy részében minden marad ugyanúgy, esetleg még lejjebb húzzák magukat.

 

Abból lesz valami, ami energiát kap

Az az eset jut eszembe, amikor valaki vizsgázni megy és út közben folyamatosan azt mondja magában: csak ne a 6-os tételt húzzam, nem akarom a 6-os tételt húzni! És mi történik? A 6-os tételt húzza. Miért? Mert folyamatosan arra koncentrált, ahelyett, hogy azt mondta volna: csak azt a tételt húzzam, amelyiket a legjobban tudom. Vagy azt: a 8-as tételt szeretném húzni, mert azt tanultam meg a legalaposabban. Hogy jön ez a szövegíráshoz? Nos, ha a szövegíráshoz vagy bármi más tevékenységhez ezzel a hozzáállással közelítünk, akkor az agyunk is ennek a parancsnak tesz eleget és aszerint cselekszik. Amennyiben azt mondogatjuk magunknak, hogy nem tudok szöveget írni, akkor egy idő után el is hisszük magunknak, holott lehet, hogy csak adott témában, a feldolgozás mikéntjében nem vagyunk otthon. Valamilyen szinten biztos sikerülne, legfeljebb a végeredménnyel nem lennénk elégedettek.

 

 

Építs arra, amid van

A mai iskolarendszer úgy közelít a gyerekekhez, hogy arra kíváncsi, mit nem tudnak. Ezért aztán a diákok jelentős részéből olyan felnőttek válnak, akiknek nincs vagy kevés az önbizalmuk, hiszen folyton azzal szembesítették őket, mit nem tudnak, mire nem képesek. Holott biztos, hogy mindenki jó valamiben, egyes területekben jártasabb, mint a másik, és nagyobb kedvvel is csinálja, mert sikerélménye van. Jó lenne elsajátítanunk azt a szemléletet, hogy azért, mert pl. szövegírásban kissé gyengébb vagyok, mint a másik, attól még kiváló virágkötő, felszolgáló, matematikus… lehetek. Talán épp egy szövegíró irigyli meg abbéli képességemet. Beszéljük meg magunkkal (remélem, aki olvasol, te is tegező viszonyban vagy magaddal ?), hogy így vagyunk jók, ahogy vagyunk, mindannyian mások vagyunk és ez remek. Induljunk ki egy probléma, egy helyzet megoldásában abból, amink van: tudásból, tapasztalatból, tanulási vágyból, lelkesedésből, elfogadásból és ahelyett, hogy szapulnánk magunkat, inkább biztassuk.

Ne a nemeket erősítsd, hanem az igeneket, ugyanannyi energiádba kerül, mintha arra fókuszálnál, hogy mit nem tudsz. Csak egy „kapcsolót” kell átállítanod magadban. És lehet, hogy kiderül: mégis kiváló szövegíró vagy.

 

(fotó: pixabay)