Oldal kiválasztása

Szövegelős szerda: Számít a kor? És a hosszúság?

Tisztelt Látogató! Cégünket 20 évvel ezelőtt alapítottuk… Nagyon örülünk neki – ezt már mi tesszük hozzá hangosan, miután elolvassuk számos weboldal főoldalán a köszöntőt. Külön hálát érzünk akkor, amikor mobiltelefonon keressük fel az adott portált, hiszen gyorsan szeretnénk tájékozódni, információértékkel bíró tartalmat beszerezni adott vállalkozásról. Arról a bosszúságról már nem is érdemes szót ejteni, hogy ha kiderül: a 20 év már megvan 23 is, mivel évek óta nem frissítették a weboldalt.

Mielőtt bárki azt gondolja, hogy az a véleményem: nem fontos egy cég, egy vállalkozás múltja, nem számít a több évtizedes tapasztalat, rögtön meg is cáfolom. De igen, a vevő, a vendég, a kuncsaft bizonyára szívesebben dolgoztat az alapos szakmai tudás birtokában lévő vállalkozóval, mint egy kezdővel, ám a hosszú idő nem jelent garanciát a kitűnő teljesítményre. Igen, jegyezzük meg a bemutatkozó szövegben, hogy több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik a cég, de az elsődleges az legyen: mivel foglalkozik, milyen szolgáltatást nyújt, mit árusít – azaz miben tud segítséget nyújtani. Ma már leáldozóban van a Tisztelt Látogató!-val induló általános bemutatkozó szöveg, internetezési szokásaink megváltozásával konkrétumokra, aktualitásokra kíváncsiak az oldalt felkeresők. De azonnal!

Néhány másodpercünk van csupán, hogy meggyőzzük az olvasókat arról, érdemes tovább időzniük portálunkon. Ezért kerüljük a nagy méretű fotókat, amelyek lelassítják az oldal betöltését. Rövid, jól tagolt szövegeket helyezzünk el az egyes felületeken: amennyiben nem „tudástár” jellegű az oldalunk, véleményem szerint a kevesebb több. Kérdezzük meg magunktól: mi elolvasnánk több ezer karakteres anyagokat? Törekedjünk kevés, de könnyen áttekinthető menüpontok kialakítására. Fontosak a jó minőségű fotók, hiszen először ezek keltik fel a figyelmet. Fektessünk kellő figyelmet a saját portréfotónkra is (ha azt is elhelyezzük valamelyik oldalon), hiszen ez is nagy mértékben befolyásolja leendő ügyfeleink döntését, hogy minket választanak-e. Egyre többen mobiltelefonról keresik fel a weblapokat, ezért fontos, hogy reszponzív, azaz az adott eszköz képernyőjéhez igazodó legyen a felület.

És még egy fontos dolog: időről időre látogassunk el saját honlapunkra, nézzük meg, hogy aktuálisak-e még az információk, korszerűek-e még a képek. Nagy felfedezéseket tehetünk saját házunk táján is!