Oldal kiválasztása

Szövegelős szerda: Kovászosuborka-krémleves

Furulyáznak a levelek, ez éven, trakta, robbanni fog a fertőzés – no és ami még igazán tetszett: kovászosuborka-krémleves. Ezeket a kifejezéseket egy ismert borász elektronikus naplójában – blogjában – olvastam. Múlt heti bejegyzésem nyomán gondolták úgy, hogy az igényesség egyik fokmérője a szövegek helyes mivolta.

A borász által elmesélt történetek, a mindennapok apró jelenetei, örömei, az erdőn-mezőn való barangolások, a fertőzés robbanása miatti aggódás, a tikkasztó hőségben dolgozó szőlős emberek iránti tisztelet, a múlt emlékfoszlányaiból előtűnő processziók és ringlispílek, a kisunoka „tudománya” – mind olyan képet hoz elő az olvasóban, amely által részese lesz az elmondottaknak. Olyan hangulatokat, érzéseket enged megszületni bennünk, amelyek azt sugallják: mindennek megvan a maga rendje, helye az életben. Beszippantottak az írások, remélem, hamarosan megszületik a belőlük összefűzött könyv, hogy másoknak is örömöt hozzon.

Számos eldöntendő kérdést kell feltenni egy-egy ilyen szöveg megszerelésekor. Az csak a feladat egyik része, hogy a helyesírás szempontjából rendben legyen a fogalmazás (pl. miként kell írni helyesen a kovászosuborka-krémlevest), de sokszor el kell tűnődni a szórenden, hogy úgy alakítsam-e át a mondatokat, ahogy azt a magyar nyelv megkívánná. Ugyanis szerintem meg kell hagyni az egyénre jellemző kifejezésmódot, mint ahogy a „kisunoka” szót sem írnám két szóba, pedig úgy lenne helyes, ám így még inkább érződik benne az emberpalánta iránt érzett szeretet. Azon már nem is kell gondolkodni, hogy a sokszor használt rövid mondatokat összekössem-e hosszú, több tagból álló összetett mondatokká, mert egy szőlősgazda, egy borász képéhez nekem jobban passzolnak a kopogós mondatok.

Folytathatnám, hogy mennyi szempontot kell figyelembe venni egy szöveg szerkesztésekor, de nem teszem. Mert nem is ez a fontos, hanem az, ha az író a javított fogalmazást olvasva észre sem veszi a változást, és azt mondja: de hiszen, ezt én írtam! Akkor Szövegszaki szája mosolyra húzódik.

Szövegelős szerda: Az író ír

Nem mondod? – hallom a cím olvasása után megfogalmazott reakciót. De, igen, továbbra is azt állítom, hogy az író ír, legfeljebb most már odateszem: nem mindegy, hogy hogyan. A minap levelezésbe bocsátkoztam egy régi ismerősömmel, akinek hosszú ideje fenn vagyok a levelezőlistáján. Kapom is rendszeresen az általa megfogalmazott gondolatokat, amelyek rendre találóak, ha nem nekem, akkor tudom, hogy kinek küldhetem tovább. Egyik alkalommal a neve alatt feltűnt az „író” megjelölés, és tudom is, hogy már két könyvet jegyez. Felajánlottam neki, hogy legközelebb szívesen megszerelem a szövegét, hiszen a hírlevelében látom, hogy hol lehetne még jobbá tenni azt. Néhány levélváltást követően abban maradtunk, hogy ha szüksége lesz a szolgáltatásra, jelentkezik. Kis sértődést éreztem válaszában.

Pedig még a legnagyobb írók szövegét is gondozni kell! Amikor a PTE-n a kiadói szerkesztő szakot végeztem, éppen Polcz Alaine egyik könyvét kaptam feladatul. (Egyszer készítettem vele egy telefoninterjút, ami után kért, hogy látogassam meg, mert olyan jót beszélgettünk, hogy szerette volna folytatni. Sajnos, erre már nem kerülhetett sor, mert eltávozott. Máig sajnálom, hogy akkor nem ragadtam meg a lehetőséget.) Egy olyan szöveget, amelyet már kiadtak könyvben. Még azon a szövegen is kellett alakítani, mert ahogy tanárunk, Csordás Gábor mondta, minden szöveg minden alkalommal változik, akárhányszor hozzányúlnak. Hát még egy olyan, amit valaki először írt le! Akkor ugyanis, amikor valaki ír, elsősorban azzal van elfoglalva, hogy lejegyezze a gondolatait, hogy azokat a képeket, amelyek megjelennek a fejében, betűkké alakítsa. Ez legtöbbször egy flow-élmény, hagyja magát sodortatni a cselekménnyel, a szereplőkkel, a gondolatokkal és elsősorban ezzel van elfoglalva. A saját szemüvegén keresztül láttatja az eseményeket, a saját maga által felépített életfelfogás, rendszer szerint fogalmaz. Ő biztosan érti, miről van szó, de ahhoz kell egy külső személy, hogy kontrollként ott álljon: ő is érti a megfogalmazottakat. Sokszor egy rossz helyre tett vagy nem tett vessző állja gátját az értelmezésnek. Ezért a szerkesztő, korrektor nem kritikus, hanem épp, hogy segítő!

Ez azért is jutott eszembe, mert már egyre több helyen hirdetnek kreatív írás tanfolyamot, jobb agyféltekés írás tanfolyamot, és a vállalkozó mamikat-papikat is többször noszogatják arra, hogy írjanak könyvet, e-bookot. Írjanak, én is azt mondom, csupán ne engedjenek a színvonalból! Mert a hitelességhez ez is hozzátartozik.

Szövegelős szerda: De rossz neked, hogy csak a hibát látod!

– mondta nekem nemrégiben valaki. Egy tanfolyamon voltunk, ahol a hallgatói kézikönyvben észrevettem egy elírást. Az oktató jelezte is, hogy aki gikszert talál, szóljon, mert számára fontos, hogy a szöveg minél pontosabb legyen. Ennek nagyon megörültem, mert tanultam már olyan tananyagból, ahol az elgépelések, a rossz tagolások, a megfogalmazás pontatlansága nagyban hátráltatta a megértést. Sokszor azzal voltunk elfoglalva, hogy értelmezzünk egy-egy szót, mondatot, ezáltal lelassult a tanulás tempója és bosszankodtunk azon, hogy miért erre kell figyelnünk, miért nem a tartalomra.

Nem, nem rossz nekem, hogy meglátom a hibát a szövegben, mert azt gondolom, hogy ha kijavítjuk, az másnak segítség. Érthetőbb, értelmezhetőbb a szöveg, a figyelem nem terelődik el a lényegről. Igenis, egy írás komolyságát, hitelességét nagyban tükrözi a formája, hogy az alkotójának van-e igénye egy olyan szöveg létrehozására, amellyel megvalósul eredeti szándéka: információt közölni, átadni az olvasónak. Az olvasó ugyanis nem lát a gondolatainkba, ő csak a leírt szövegre hagyatkozhat. Ezért az író felelőssége, hogy olyan textust hozzon létre, amely a lehető legteljesebben kiszolgálja az olvasót.

Ja, és szinte minden írásban van hiba! Ami nem olyan nagy baj, a baj a sok hiba. Szerencsére már van, aki megszereli az szövegeket.  😀

Szövegelős szerda: Dobtam egy 3-ast!

Történt egyszer, nem is olyan régen, legalábbis nem a régmúltban, amikor kezembe vettem egy helyi nyomdaipari terméket (szándékosan nem újságot írtam), és nem egészen két perc múlva megcéloztam vele a szemetest. Előtte azért galacsinná gyűrtem – nem komótosan -, kicsivel korábban átlapoztam, azt megelőzően pedig bizalommal telve nyúltam utána a pultra. Akkor még nem sejtettem, hogy az, amit benne találok, mélységesen elszomorít.

Magyartalanul megfogalmazott mondatok, helyesírási hibák, rosszul tagolt szövegek – első látásra is szembeötlő volt a minőség. Hogyhogy nincs egy szerkesztőségben egy írástudó ember, aki átnézné nyomtatás előtt a szövegeket? – szólt a költői kérdés.

Amikor én kisgyerek voltam, nagy becsben tartották az írógépet. Azt a masinát, szerkezetet, amellyel nyomtatott szöveget lehetett előállítani. Nem hallatszott minden lakásból a billentyűk kopogása, mint manapság, hiszen csak kevesen birtokolták. Tiszteltük a nyomdai termékeket: az újságot, a könyvet, a magazint, a folyóiratot, mert nagy szó volt azokban megjelenni. Ma, amikor bármely időpontban, bárhol elő tudunk állítani nyomtatott szöveget bármekkora példányban, valahogy elveszett a szöveg iránti tisztelet. Elég sorkizártra rendezni, címmel ellátni, bekezdésekre tagolni és úgy látszik, hogy az egy igényesen megszerkesztett, értékes tartalmat hordozó textus. A hangsúly az „úgy látszik”-on van. Csak ha beleolvas az ember, látja meg, hogy nem minden a külcsín.

A galacsinná gyűrt újsággal, azt hiszem, sikerült életem első 3 pontosát megdobnom – a szemetesbe.

Szövegelős szerda: MINDEN, AMI LÉNYEGES

SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK HONLAPUNKON, NAGYON ÖRÜLÜNK, HOGY FELKERESTE HONLAPUNKAT – na, jó, nem hergelem tovább a szemeket, inkább átváltok kisbetűkre a könnyebb olvashatóság érdekében.

Számos honlapon találkoztam csupa nagybetűkkel írt szöveggel – volt, akinek javítottam is a weboldalát emiatt – és bizony, elfáradt a szemem, lankadt a figyelmem több sor elolvasása után. Értem én, hogy emígyen akarták kiemelni a lényeget, felhívni a figyelmet a szöveg tartalmának fontosságára, ám a tartalom elveszett a formában. A csupa verzálisok (nagybetűk) használata lassítja az olvasást, fárasztanak, ráadásul egy webszöveg esetében a keresők sem részesítik előnyben az így megformázott sorokat, ezért megfontolandó, hogy mikor éljünk a kiemelés e lehetőségével.

Persze, néhány sor nem számít és akár a címek is lehetnek ily módon hangsúlyosak, sőt, számos esetben használják nevek, helységek kiemelésére ezt a módszert. De felgyorsult világunkban, amikor szinte csak címeket, kiemelt tartalmakat olvasnak az emberek, hálásak lesznek azért, ha tényleg csak azt a mondanivalónkat különböztetjük meg a többi szövegtől, ami a legfontosabb.